Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

Feichtl 1942-es leleplezése után elköltözött Erzsébetről, de kapcsolata az illegális párttal nem szakadt meg, így két évvel később, 1944 nyarán megjelent nála egy illegális kommunista, s a segítségét kérte. Feichtl jelentett, így figyelni kezdték a tőle segítséget kérő „Sugárt", s a „Iefigyelők" 1944. július 27-én látták, amint egy illegális kapcsolatával találkozik. Amikor a két „lefigyelt" kommunista elvált egymástól, a követők gyorsan döntöttek, nem emberüket, „Sugárt" - akit Feichtl révén bármikor „becserkészhettek" -, hanem a másikat, felsőbb kapcsolatát, Ságvári Endrét követték. A még be nem azonosított „célszemély", Ságvári újabb konspirativ találkozóra ment, majd társával betért egy budai cukrászdába. Cselényi Antal detektív, Palotás Ferenc - a Kádár-per egyik tanúja - és Kristóf László nyomozók a nyomukban maradtak. A cukrászdától felhívták Juhász István hadnagyot Csillaghegyen, hogy horgukra akadt Ságvári, aki Csermanekkel van. Feichtl révén tehát a csendőrnyomozók eljutották „Sugárhoz", majd őt követve Ságvári Endréhez, aki feltételezésük szerint elvezette őket Kádárhoz. „Parancsot kértek - írta az esetről 1945-ben Juhász Antal -, hogy mit csináljanak? Lefogják-e őket vagy tovább kövessék? A bátyám [Juhász István] azt mondta nekik, hogyha azok, akiket jelentettek (dr. Ságvári és Csermanek), akkor fogják el őket és hozzák ki [Csillaghegyre]." A csendőrök közül ketten Ságvári felé, ketten pedig a társa felé indultak. „Dr. Ságvári az aktatáskájáért nyúlt (abban volt a pisztolya), ezt Cselényi és Kristóf meg akarták akadályozni. Dulakodás kezdődött és úgy látszik dr. Ságvári volt az ügyesebb, mert a pisztolyát meg tudta szerezni, amivel mindjárt lőtt is. Erre Cselényi is lőtt."

389 Ságvári meghalt, társát pedig bekísérték. Juhász István haladéktalanul jelentette a „nagy fogást" Winckelmannak, letartóztatták a magyar kommunisták vezérét, Csermaneket, és másnap Veesenmayer nagykövet révén a téves hír - mert nem Kádár volt Ságvári társa már eljutott Berlinbe. Ismerve a „perek" mechanizmusát, nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy elképzeljük, mi történt volna Kádárral, ha az AVH vagy Rákosi kezébe kerül ez a kétségkívül valós, de téves információn alapuló jelentés. A vizsgálat „A Földművelésügyi Minisztériumban ültem, [... ] Erdei Ferenc tartott valamilyen miniszteri értekezletet" - emlékezett vissza Hegedűs András, a későbbi miniszterelnök 1951. április 20-ra. „[...]Titkárnője kihívta, [...]felesége Jóci [Majlát Jolán]telefonált, mert Zöldék lakásából [Erdeiek alatt laktak] lövéseket hallott és most, amikor le akart menni a ix; MOL M - KS 276. f. 62/10. őc. 79. A történetre')] 1958-ben négy újságíró is beszámolt. Szerintük Sugár György és Lakos Éva kértek mit sem sejtve Feichtltől búvóhelyet, majd a csendőrök - mintha sejtették volna, sugallják a szerzők, hogy Ságvárihoz jutnak - ráálltak Sugárra, akit bár szem elől tévesztettek, de véletlenül később mégis ráakadtak, s Sugár így, mit sem sejtve, vezette el őket Ságvárihoz. Most Ságvárit követték hosszasan és végül a Budakeszi úti cukrászdában csaptak le rá, s meg nem nevezett társára. A BM-es újságírók eredeti cikksorozatában még nem szerepelt ez. a történet, amit nem sokkal később, 1958-ban megjelent kötetükben azzal indokoltak, hogy „időközben" fogták el Palotást és Kristófot, holott az előbbi - mint jeleztük - maga is elítéltként a Kádár-per tanúja volt. Arról sem írtak, hogy a csendőrök Ságvári társát Cscrmaneknek vélték. Horváth József és tsai: Az. utolsó felvonás. Budapest, 1958, Zrínyi Kiadó, 165-168. p.