Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA
Amikor bő másfél évtizeddel később - már a koncepció jegyében - szemére vetették „árulását", joggal hivatkozott arra, hogy ezt ő sohasem titkolta el a párt elől, nemcsak az érintettek, a beárultak, de maga Rákosi is tudott arról. Kádárt sokáig kísértette múltjának ez a foltja. Talán nem véletlen, hogy - szemben a vele együtt elítélt társak anyagaival nem maradt fenn az 1954-es felülvizsgálat során keletkezett „gyanúsított jegyzőkönyve", amely ebben valószínűleg elmarasztalta. Ez az elfedés is beépült Kádár alapvető élethazugságainak a sorába. „Mi volt [ 1951 -ben] a vád?" - kérdezte 1989-ben Kanyó András. „Az, hogy rendőrkézre juttatott másokat?" „Nem - hangzott a válasz -, ilyesmivel nem vádoltak." 361 Tariskát és Harasztit leszámítva a „besúgás", az „árulás", a „beszervezés" az összes vádlottnál előjött, éppen ez emelhette volna - ha nyilvános lett volna a tárgyalás - eredeti céljának megfelelően az illegális kommunista mozgalom megbélyegzésének a szintjére a Kádár-ügyet. Ez egyben „magyarázatot" adott - főleg a „testvéri országok" és mindenekelőtt a Szovjetunió számára - arra is, hogy miért vallott kudarcot az antifasiszta ellenállás. A konkrét vádak valóságtartalma nagyon is eltérő volt. Donath, Losonczy és Újhelyi egyébként Péter Gáborhoz hasonlóan 362 - már az 1940-es „alagi" hálón fennakadtak, majd a soroksári nyomozásban került kézre Veres József, közben Kállai is lebukott, végül 1944-ben Újhelyit újra lefogták, most Csillaghegyen. Az egyes helyszínek, Alag, Soroksár, Csillaghegy nem a kommunista mozgalom gócait jelezték, hanem azt, hogy az idősebb Juhász-féle csendőri elhárítás hova helyezte - miután a fővárosban nem működhetett, tehát annak közelébe - saját „központját". Losonczy „besúgásának" nem volt gyakorlati következménye, illegális tevékenységéről nem is vallott, mégis - amint azt Kövér György Losonczy-életrajzában plasztikusan elemzi 363 - egész életén át tartó bűntudatot, még 195l-es elítéltetését követő - magára nézve súlyosan terhelő - hamis beismerő vallomásokat is eredményezett. 364 Donath alagi vallomása alapvetően jelentéktelen volt, viszont annak nyomán a csendőrség valóban őrizetbe vette a Pataki házaspárt, akik magukhoz vették Donath tiltott könyveit. Veres József - akit a fiatalabb Juhász csúful rászedett - lebukása után megmutatta a csendőröknek elvtársa, Prieszol József lakását. A valódi mozgalmi „árulást" azonban nem ők, és nem is Kádár követte el, hanem az a Kállai Gyula, aki nem pusztán vallott az egyébként illegalitásban lévő - Mód Aladárra, hanem ezt szabadulása után sem közölte Kádár János - Végakarat. 11. p. 362 Péter Gábort, illetve akkor még Eisenberger Benőt és feleségét a „BRFK összekötője" Tényi Mátyás állította elő Alagra Rózsa utcai lakásukból. „Véletlenül szemtanúja voltam, amikor a pincében berendezett kínzókamrában Ikápolnának becézték| egy cső. nyomozó Eisenbergert »puhitotta«. Amit akkor láttam, télülmúl minden emberi képzeletet. Most sem akarom részletezni. Idegeim nem bírták ki a látványt és néhány másodperces ottlét után eltávoztam." (MOL M - KS 276. f. 62/10. őe. 142.) Az alagi vallatok egyike, a csendőr Juhász Antal szerint még ezt is lehetett fokozni. „Volt, ...amit a csoport legtöbb tagja undorral fogadott a nyilas érától: azok az. emberek, akiket nekünk a nyilasok átadtak, hogy az illető kommunista, majdnem kivétel nélkül úgy a testük, mint a ruhájuk csupa vér volt és agyba-főbe voltak verve. Én nem akarom most magunkat szépíteni ezzel. Mi is nagyon sok embert megvertünk, hogy kiszedjük belőlük, amit csak lehet, de..." (Uo. 107.) 363 Vö. Kövér Losonczy-kötetében az intermezzo: Alag és a ref, ill. Önvallomás - letartóztatás után című fejezeteket. 3fi4 Losonczy magára vállalta a mozgalom összes „árulását". „Elárultam Ságvári Endrét - írta többek között 1953. június 23-án Rákosinak címzett saját kezű feljegyzésében -, akit [az] én »nyomravezetesem« következtében találtak meg a Galambos-féle cukrászdában, ahol a csendőrök meggyilkolták." Gerő Ernő, akihez a feljegyzés eljutott, s okkal vélte azt „zavarosnak", mégis szükségesnek tartotta „kivizsgálását". (TH V - 150 326. 27-33.)
