Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

próba elé állította őket.

353 Az illegális kommunisták túlnyomó többsége alapvetően „elhivatott" volt, ami a fennálló társadalom „igazságtalanságainak", a társadalmi egyenlőtlenségek nap mint nap tapasztalható élményén alapult. Ez lehetett akár megélt sors, a kirekesztettség érzése, ahogy például Kádárt megviselte munkanélkülisége. Nem azt próbáljuk meg feltárni, hogy miért is lett valaki kommunista a két világháború közötti Magyarországon, hanem inkább azt, hogy ha már az lett, akkor miért is vállalta a nyílt és brutális üldöztetést, s miként váltak a kommunista mozgalom tagjai „különös fából faragott emberekké". Az igazi próbatétel számukra ennek során nem az eszme, nem a konspiráció, hanem a lebukás volt. Az a gondolati „játék", hogy „elég erősek lesznek-e", amikor ellenségeik kezére kerülnek, hiszen nem lehettek nagyon illúzióik, mit is jelent a lebukás hétköznapi valósága. Maga a mozgalom - legalábbis kezdetben - nem állított túl szigorú, teljesíthetetlen szabályokat, nem követelt tagjaitól képtelen hősiességet, csak azt írta elő a „lebukottak" számára, hogy a beismerő, pontosabban a társakra terhelő vallomások megtételét addig próbálják elodázni, amíg azok „lemerülhetnek", azaz elrejtőznek a nyomozószervek elől. Tudták, megélték, hogy a politikai rendészeti szervek minden lépésüket figyelik, beépülnek közéjük, valóban provokálják őket, sohasem lehettek elég „éberek", elővigyázatosak. Politikailag, de még jogilag sem vehető az AVH-tól zokon, hogy hajtóvadászatot kezdett a provokátorok és a besúgók ellen. Csakhogy ez az első perctől kezdve összekeveredett azok üldözésével, akik nem provokátorok vagy ügynökök voltak, hanem miután lebuktak, túl korán vallottak - egyáltalán vallottak - és lefogott vagy még szabadon lévő társaikat veszélyeztették beismerésükkel. Ok valamennyien a mozgalom „árulóinak" minősültek. 1955-ben Piros László belügyminiszter jelentette a politikai bizottságnak, hogy „kb. 650 elvtárs [sic!] szerepel a nyilvántartásban, olyan ok miatt, hogy annak idején a horthysta rendőrség, bíróság előtt beismerő, másokra terhelő vallomásokat tettek".

354 A lefogottak túlnyomó többsége előbb vagy utóbb valóban „köpött", hogyan is ne tették volna, hiszen ők sem voltak „különös fából faragva". Tették ezt azok is, akik később elvtársaik felett ítélkeztek. Lefogása után Rákosi Mátyás is vallott, „besúgóvá" vált, nemkülönben az a Singer Ernő, aki 1945 után Gerőként vált ismertté Magyarországon.

355 Aki „besúgott", vagyis akiből kivették, vagy akár kiverték a vallomást, aszerint bíráltatott el, hogy mi lett a végeredmény. A „mártírok" (Sallai és Fürst, Schönherz, Rózsa, Kulich, Ságvári stb.) „lebuktatói" - valóságosak vagy képzeltek - váltak hajtóvadászat elsőrendű célpontjaivá.

356 • Ezt át lehetett hidalni egyfajta kalandorsággal, akadtak ilyenek is, mint ahogy Demény Pál már szinte „életműveszetté" emelte a politikai rendőrséggel folytatott macska-egér harcot, de ez a taktika sem volt feltétlenül alkalmas az egyéniség megőrzésére. 354 MOL 276. f. 53/225. őe. 21. 355 BFL Bp-i. kir. büntető törvényszék 15 845/1922. VIII. köt. Gerőt 14évi börtönre ítélték, de az 1924. szeptember 23-án Berlinben megkötött magyar-szovjet pótegyezmény értelmében 1924. november 18-án kiadták, azzal, hogy ha visszatér az országba, akkor a kiszabott büntetését le kell töltenie. „Az túlzás - írta Gerő 1954. május 8-án Farkas Mihálynak -, hogy a párt árulóit háborús bűnösként ítéljék el, de azért bűnös, még akkor is, ha verés hatása alatt lett áruló." (MOL M - KS 276. f. 66/20. őe.) Kiss Károly a KEB elnöke éppen ilyen gyanúba keveredett. Szántó Zoltánné és Gács László emlékezni vélt, hogy Sallai Imre kivégzése előtt a börtönből ügyvédjével, Molnár Renével megüzente, Kiss adta fel őket. A Politikai Bizottság 1954. március 24-én a megszokott módon egy bizottságot küldött ki, s - mint korábban a Rákosi fél fejezetben már említettük - Kiss szerencséjére a bizottságot Nagy Imre vezette. 1954. november 21-én kelt jelentésében a miniszterelnök megállapította, hogy „Kiss Károly elvtárs ellen semmi bizonyító anyag nem merült fel |... | A lebukás-