Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

szabadlábon - próbált „végérvényesen számot adni" az ügyről. 1956-ban Kádár már megszabadulva az árulás gyanújától sem volt képes a történteket rekonstruálni, éppen ezért, mi sem tudjuk megtenni ezt. Pusztán azt tudjuk, hogy nem pontosan úgy történt, illetve úgy nem történhetett, ahogy Kádár - többévi vívódás, öngyötrés után - 1956-ban azt, saját „felelősségét" hangsúlyozva, magyarázta. Feltehetően nem is az ő ötlete volt, semmiképpen nem volt olyan hirtelen, mint ahogy ő maga hitte, hanem sokkal lassabban érlelődött meg a döntés. S mivel mindez az illegalitás körülményei között zajlott, nem is rekonstruálható, hogy kitől származott az „ötlet", valaki megfogalmazta, majd konspirativ találkozókon egyre inkább formát öltött, míg eljutott magához a vezetéshez, Kádárhoz, aki javaslatként beterjesztette, sőt nagyon is határozottan képviselte. Olyanok tárgyaltak, beszéltek róla, akiknek létezéséről, az illegalitás miatt, Kádár nem is tudott. Rákosi viszont még emlékirataiban is arról írt, hogy Moszkvában nagy megdöbbenést keltett a párt „felszámolása", ami feltehetően valóban így is volt, de ez csak azt mutatja, hogy a hazai valóságról nem lehetett túl sok ismeretük. Kádár egyik kihallgatója, Farkas Vladimír is azt firtatta, hogy nem volt-e tudomása a moszkvai Kossuth rádió adásairól,

334 amelyekben - ezek szerint - elítélték Kádárék tettét. Ilyen rádióadásoknak azonban nincs nyoma. Tény az, hogy 1943. május 15-én - vagyis a Kominternt feloszlató határozatát követően - a KMP Külföldi Bizottsága is mindössze „valamennyi nemzeti erő egyesítéséről" beszélt,

333 s ennél a moszkvai Kossuth rádióban sem hangozhatott el konkrétabb instrukció. Természetesen nem feladatunk - bármennyire kapcsolódjon is Kádárhoz - a magyar párttörténet újraírása, volt azonban ennek a történetnek egy szála, ami a koncepció felől közelítve még veszélyesebb volt. A Komintern 1943-as, említett feloszlatásának az volt a lényege, hogy a Szovjetunió szolgálatát legfőbb - már-már önpusztító módon - feladatuknak tekintő kommunista pártokat áthangolja az adott pillanat legfontosabb követelményére, a Hitler-ellenes koalíció erősítésére. Addigra, 1940novemberére az Egyesült Államok kommunista pártja már belekényszerült egy ilyen választásba. Bár akkor az USA még nem viselt hadat, de az ún. Voorkis-törvény illegitimnek nyilvánította olyan egyesületek létét, amelyek nemzetközi szervezetek részeként definiálták magukat. Az amerikai párt, Browder főtitkárral az élén, úgy döntött, hogy kilép a Kominternből. így született a „trockizmus" egy újabb veszélyes változata, a már Szőnyi kapcsán is többször említett „browderizmus", holott ezt a döntést a Kommunista Internacionálé VB Elnöksége 1943. május 15-én önfeloszlatásával szentesítette, s az egyes „szekciókat", a kommunista pártokat felmentette a Komintern-tagsággal járó kötelezettségeik alól, mondván „összpontosítsák erejüket a fasizmus szétzúzására".

336 helyzetet felderíteni". (MOL M - KS 276. f. 65/40. őe. 51.) Éppen egy évvel később Gerő Rákosinak már Péter két feljegyzését továbbította a Kádár-ügyről, most azzal kiegészítve, hogy „ezek részletesen megvilágítják a pártfeloszlatás kérdését, ebben az egyes emberek szerepét, továbbá [...] a Kádár-ügy vizsgálatára derítenek fényt". Uo. 52. Ekkor már végéhez közeledett a „Kádár-ügy" felülvizsgálata, de azt megelőzően, 1954. január 15-én Pavel Tonhauser - most Karol Bacileknek, a Szlovák Kommunista párt titkárának, a korábbi hírhedt belügyminiszternek - ismételten beszámolt a magyar párt feloszlatásáról. (PIL 677. f. 1/39. őe.) Tonhausert egyébként Csehszlovákiában is kísértette a visszacsatolást követő tevékenysége. Az államvédelmi szervek 1949 telén kértek róla a magyar társszervezettől jellemzést, ami „súlyosan kompromittálta Tonhauser elvtárs mozgalmi becsületét". (TH V - 142 673/5. 74—75.) Kivonatok Szűcs Ernő államvédelmi ezredes ügyében a vizsgálat során keletkező anyagokból. Lásd a 10. számú dokumentumot. 1 ,t; Dokumentumok a magyar párttörténet tanulmányozáséiról. V. 140. p. "

b

A Kommunista Internacionálé válogatott dokumentumai. Budapest, 1975, Kossuth Könyvkiadó, 476^478. p. SO