Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

hogy felmutassa: egy legális baloldali szervezkedés tagjai a jobboldali Turulból érkeztek. Sokkal inkább az egész hazai legális és illegális mozgalom felett kívánt ítéletet hirdetni, s mint ilyen betetőzte a Rajk-perben megfogalmazott vádakat."

8 Mindezekkel együtt az „ügy" főszereplője valóban Kádár János volt. Mielőtt rátérnénk az ellene - és részben társai ellen - megfogalmazott konkrét vádak ismertetésére, újfent hangsúlyoznunk kell azt a tényt, hogy - ugyanúgy, mint Rajk esetében - ezeknek nem volt közük a valósághoz, és nem is ezek adtak „okot" a vádlottak letartóztatásához, politikai vagy fizikai likvidálásához. Kádár János úgy lett 1943-ban a hazai illegális kommunista mozgalom vezetője, úgy csöppent bele a vezető funkcióba, hogy a nagy letartóztatási hullámok után - éppen ami őt vezetővé emelte -, már-már azt hitte, mindössze Péter Gáborral ketten alkotják a pártot. A Gyurkó László által 1982-ben kiadott életrajz szerint „Kádár, aki ekkor a pártot vezette, úgy emlékszik, mindössze nyolc kommunistával volt állandó kapcsolatuk".

319 Más helyen Kádár az 1942-es nagy lebukásokat követően 400-450 tagról és tagjelöltről írt, de rögtön hozzátette, ezek közül 10-12 volt egymással kapcsolatban. 1943 januárjára ez a szám szerinte már 70-80-ra emelkedett,

320 de az újabb lebukások (pl. Kovács István) következtében állt elő az az érzése, hogy ketten vannak Péter Gáborral.

321 Leginkább még a visszacsatolt területek kommunistái jelentették a pártot, s ez tükröződött a párt hazai vezetésében is, amelyet Kádár és Péter mellett az erdélyi Szirmai István, s a felvidéki Tonhauser Pál alkotott. Ok négyen döntöttek tehát úgy 1943 tavaszán, miután maga a Kommunista Internacionálé is feloszlott,

322 hogy felszámolják annak magyar szekcióját, a Kommunisták Magyarországi Pártját. A Komintern nehezen volt összeegyeztethető a Hitler-ellenes szövetséggel, hiszen szekciói, az egyes kommunista pártok valóban valamiféle ötödik hadoszlopként, Moszkva ügynökségeiként működtek. Magyarországon nemcsak e moszkvai kapcsolat, hanem a Tanácsköztársaság radikalizmusának még élő emléke is akadálya volt annak, hogy a leginkább csak a börtönökben létező KMP ellássa azt a feladatát, amivel a Kommunista Internacionálé megbízta, hogy vezesse az antifasiszta népfrontot. Természetesen nem feladatunk eldönteni, hogy kommunista szempontból helyes volt-e ilyen feltételek között a kommunista párt feloszlatása. Tény azonban, hogy Kádár, moszkvai áldás nélkül is,

323 1943-ban ezt a megoldást választotta. Kádár pártfeloszlató döntése - amiről a közölt dokumentumok egy része szól - lehetett ugyan különösen Moszkvából nézve hiba, téves döntés, de semmiképpen sem „árulás". Eredetileg maga a párt is így ítélte meg azt. 1945 januárjának végén, amikor Gerő Ernő először találkozott a Köztársaság téri pártszékházban a budapesti kommunistákkal, nyilvánosan feddte meg Kádárt a pártfeloszlatásért. Ennek írásos nyoma nem maradt fenn, de „Minden egyes munkásmozgalmi múlttal rendelkező személynél, akik őrizetünkbe kerültek, a vezetőség első direktívája az. volt, hogy az illető csendőr- vagy rendőrbesúgó volt. Hogy ezt milyen adatokkal támasztották alá, nem tudom. A vezetők attól sem riadtak vissza, hogy a párt egyes vezetőit megnevezzék, hogy az mondta az. illetőre, hogy besúgó és annak besúgónak kell lennie." (MOL 276. f. 62/2. őe. 130. Gerendás Iván 1955. március 1-i vallomása.) 319 Gyurkó 120. 320 Párttörténeti Közlemények. 1956. 3. sz. 20-26. p. 321 Lásd a 29d. számú dokumentumot. 322 A Komintern feloszlatására vonatkozóan lásd A Kommunista Internacionálé története. Budapest, 1971, Kossuth Könyvkiadó, 469-473. p. • - Gyakorlatilag semmiféle kapcsolatuk nem volt a moszkvai emigrációval.