Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

érdeklődését. Holott a vádlottak összetételét tekintve semmivel sem maradt el mögötte, sőt már-már vetélkedett a leningrádiak perével. Kádár és Zöld Sándor személyében a csak két hónappal korábban megválasztott ( 17 fős) politikai bizottság két tagját sújtotta, Losonczy és Donath - mint említettük - csak a kongresszuson maradt ki a központi vezetőségből (Donáthot ekkor már le is tartóztatták), Kállait viszont még újraválasztották. Állami funkcióikat tekintve az „ügy" részesei között találunk két aktív minisztert, Kádár személyében pedig egy exminisztert, aki egyébként nemcsak a politikai bizottság tagja volt, hanem minden lehetséges testületé. S - ebben az összefüggésben - ne feledkezzünk meg a pusztán miniszterhelyettes Veres Józsefről se. Haraszti esetében viszont az egyik legrégibb párttag felett ítélkezett a bíróság.

315 Nem említettük még az „ügy" további két szenvedő alanyát, Újhelyi Szilárdot és Tariska Istvánt, akik akár az említett Márciusi Front okán is képbe kerülhettek, ennél azonban sokkal lényegesebb funkciójuk volt a koncepcióban. Ok teremtették meg a közvetlen, „kézzel fogható" kontinuitást a Rajk-perrel. Amikor még mindketten a Népjóléti Minisztériumban dolgoztak, kapcsolatban álltak olyan nemzetközi segélyszervezetekkel, amelyek utólag imperialista rezidentúráknak „bizonyultak", nem utolsósorban a Magyarországon a Kojsza Ilona által képviselt USC-vel, amelynek - mint láttuk - Noel H. Field volt az európai vezetője. Kádártól tehát így „vezetett el" a szál Kojszán át - akit Tariskáról és Újhelyiről is vallattak, majd a perújítás során már tanúként is szerepelt -, egyenesen Fieldhez, vagyis a korábban már leleplezett imperialista kémfőnökhöz. Ez volt tehát az a kapocs, amely révén Kádár mint imperialista ügynök Rajk örökébe léphetett. Tariskát letartóztatása után két nappal kizárták a pártból. Bűnlajstromában a márciusi frontbéli szerepe, illetve korábbi tagsága a Csaba Bajtársi Egyesületben szinte csak mellékesen szerepelt, mint ahogy az is, hogy sógora az a Csicsery-Rónai István volt, akit a Magyar Közösség perekben elítéltek, majd „illegálisan" külföldre távozott, vagy hogy ,, 1937-ben Németországban volt tanulmányúton". Súlyosabbnak tűntek munkahelyi konfliktusai a helyi pártszervezettel az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben. Olyannyira, hogy a II. kerületi pártbizottság közvetítésével az ellene felhozott vádak Gerő Ernőhöz is eljutottak. Tariska szemére vetették, hogy az általa vezetett osztályon rossz volt az ágykihasználás, a kórházban „politikai foglyokat bújtattak", s „jobboldali elemekkel töltötte fel az intézet orvosi karát". A központi ellenőrzési bizottság a kizárás mellett szemforgató módon - javasolta az ÁVH-nak, hogy „ügyében további vizsgálatot folytasson".

316 A Márciusi Front felvetése tehát egy korábban valóban létező csoportot helyezett Kádár mögé. Farkas Mihály szerint „az ÁVH jelentéseket kezdett küldeni arról, hogy a debreceni Márciusi Fronthoz tartozók között magyarkodó hangulat van, és hogy gyakran összejönnek". Péter Gábor szerint azonban éppen Farkas Mihály volt az, aki a párton belüli „magyarkodó csoportról" beszélt, amelynek Kádár lett volna a vezetője. Ezt egyébként maga Farkas sem nagyon tagadta.

317 A Kádár-ügynek azonban nem az volt a funkciója, 315 Ha a „Kádár-ügy" érintettjeinek szabadulásuk utáni sorsát vesszük kiindulási alapul, akkor nemcsak Kádárt és majdani miniszterelnökét kell megemlítenünk, hanem az ellenállásban élenjáró Haraszti Sándort is. Nem kevésbé Nagy Imre forradalmi kormányának (Kádár mellett) kommunista államminiszterét, Losonczy Gézát, s végül azt a Donath Ferencet, aki egykor - az illegalitásban - Kádár számára még valódi tekintély volt, majd 1958-ban már az ő vérbírósága előtt ült Nagy Imrével együtt a vádlottak padján. 316 MOL M - KS 932. f. KEB 1951/6. 1951. március 29. 317 Farkas Mihály: Kedves elvtársak! 67. p.