Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA
Vádak és titkok G. Mine a Lengyel Népköztársaság frissen kinevezett budapesti nagykövete 302 1951. június l-jén meglátogatta magyar barátját, Szántó Bélát, aki nemrég maga is követként, majd nagykövetként szolgált Varsóban. A 70 éves kommunista veterán, a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa, beavatta lengyel kollégáját a legfrissebb pesti hírekbe. Beszámolt neki az éppen leleplezett ellenséges csoportról, Kállairól, Zöldről, Losonczyról, Donáthról és Újhelyiről, akik - szavai szerint - a Magyar Kommunista párt „legrégibb vezetői" közé tartoztak, s akikről most kiderült, hogy a fasiszta Turul szervezetből kerültek a pártba. Hozzátette, akkor a kommunisták úgy vélték, hogy e szervezet „legegészségesebb erőit" megnyerhetik maguknak. Az ugyancsak leleplezett Kádár János - hangzott a beavatott információ - bár nem tartozott ebbe a csoportba, de „kétségtelen, hogy valamennyien egy urat szolgáltak, az amerikai imperializmust, közvetlenül vagy Tito révén". 303 Szántó fecsegése - bár nyilván nem ez okozta három órával később beálló halálát, 304 hanem szívelégtelenség - pontosan érzékeltette a politikai perek egyik sajátosságát. Nevezetesen egymással csak lazán, vagy még úgy sem összefüggő „ügyek" összekapcsolását, szakszóval: amalgámozását. A magyar diplomata által felsoroltak - s a kifelejtett Tariska István 305 - a harmincas évek közepén, második felében a főleg Debrecenben és Budapesten tért nyerő baloldali népies Márciusi Front aktivistái voltak, akik közel álltak a kommunista párthoz, vagy már aktív tagjai is voltak. Kádárnak viszont, ahogy erre Szántó Béla is utalt, sem a Márciusi Fronthoz, sem - Donath Ferencet leszámítva felsorolt tagjaihoz semmiféle köze nem volt. 306 Találóan fogalmazta meg az amalgámozás lényegét a „Kádár-ügy" AVH-s vezetője, Károlyi Márton, szerinte „ha egy embert ki akartak nyírni, egy bandát hoztak létre köré". 307 Ahogy Szőnyi és a svájci csoport 1945 utáni összejövetelei felkeltették az államvédelem figyelmét, ugyanez történt Donáthék, vagyis a Márciusi Front kommunista magjának rendszertelen találkozásaival. „A szervek rajtuk voltak." Majd 1950. november 28-án letartóztatták azt a Haraszti Sándort, aki ugyan nem volt „frontos", de családi és még inkább baráti szálakkal kötődött közülük többekhez. Haraszti régi párttagsága ellenére sem volt alkalmas a mindenki számára kötelező pártfegyelemre. Kiszólásaival, esetenként felszólalásaival túlontúl gyakran érzékeltette különvéleményét. Donath Ferenc két esetet említett meg, amelyeknek maradandó következményei lehettek. 308 Ezek egyike 1948 tavaszán történt, amikor Farkas Mihály megpróbálta a pártapparátust felkészíteni a Jugoszláviával várható szakításra, Haraszti közbeszólásaival adott hangot egyértelmű nemtetszésének. M;ír két éve ügyvivőként szolgált Budapesten. 303 Vosztocsnaja. 541-542. p. Sz. T. Kuzmin, a Szovjetunió ideiglenes magyarországi ügyvivőjének 1951. június 2—4-i feljegyzése. 304 Nagy Imre később Rákosit okolta Szántó haláláért, szerinte egyenesen ő tetette el láb alól. Rainer M. János: Nagy I. 2. 367. p. 305 Taráka Istvánt Rákosi isTardosnak nevezte a politikai bizottság április 21-i ülésén. Lásd a 9. számú dokumentumot. 306 A Márciusi Frontra vonatkozóan lásd többek között Salamon Konrád: Márciusi Front. Budapest, 1980, Akadémiai Kiadó; Salamon Konrád: Utak a Márciusi Front felé. Budapest, 1982, Magvető Kiadó; Tóth Péter Pál: Metszéspontok. A Turultól a Márciusi Frontig. Budapest, 1983, Akadémiai Kiadó; Donath Ferenc: Emlékek a Márciusi Front mozgalomból. In uő.: A Márciusi Fronttól. 49-56. p. 307 TH V - 150 019/1. 225. Károlyi Márton 1956. december 19-i vallomása. 308 Donath: Haraszti. 282. p.
