Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

„Ami Sling vallomásának azt a részét illeti - magyarázkodott a generalisszimusznak -, hogy a nagy perek Magyarországon és általában a népi demokratikus országokban nem semmisítették meg az ellenség komoly hadállásait, ez Magyarország esetében kétségkívül helytálló megállapítás." Pontosan ez volt maga a mechanizmus. Sztálin nem tett javaslatokat - Moszkvából nézve olyan édes mindegy volt -, még azt sem követelte, hogy folytatni, fokozni kell a terrort, a két megküldött „vallomással" - finoman - érzékeltette, nincs ok önelégültségre, az alkotó nem pihenhet meg, a leplezett áruló helyére újabbak lépnek,

299 a harcnak soha sem lehet vége. Rákosi tehát magyarázkodott, hogy a magyar pártvezetésben változatlanul megbújik az ellenség, de „ezt az információt Sling tavaly májusban kapta. Azóta lelepleztük a szociáldemokrata vezetők szervezkedését, Szakasitscsal az élen, lelepleztünk és eltávolítottunk egy sor hadseregtábornokot. Felfedtük, hogy az államvédelem vezetőjének első helyettese besúgó volt." Arról persze nem tudhatott, hogy nemcsak Sling vallomása, hanem Kartasov 1950. februári, említett jelentése szerint is „Rákosi elvtárs környezetében" még mindig ott fészkel az ellenség. Azt azonban pontosan tudta, hogy magában a „szocializmus hazájában" is a terror újabb hulláma bontakozott ki. A szovjet Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 1950. október l-jén golyó általi halálra ítélte Nyikolaj Voznyeszenszkijt, a szovjet minisztertanács elnökének helyettesét, Alekszej Kuznyecov orosz miniszterelnököt, Pjotr Popkov leningrádi első titkárt és Jakov Kapustyin a másodtitkárt, egy személyben a leningrádi szovjet elnökét.

300 Rákosinak, a „legjobb magyar tanítványnak" pedig az a feladata, találja ki diktátorának ki sem mondott, csak felsejlő gondolatát. Ahogy Péter leste Rákosi ötleteit, elejtett megjegyzéseit, ugyanúgy figyelte a magyar törpediktátor a „gazda" minden rezdülését. Ennek megfelelően teljesített Rákosi is, s számolt be újabb és újabb „eredményekről". „Kiderült - hangzott a generalisszimusznak írott válasza -, hogy egy 1933-as párttag, KV-tag, aki ez év februárjáig felügyelte a PB és a titkárság határozatainak a végrehajtását, 1941 óta szervezett besúgó volt." Ez az akkor már letartóztatott Donath Ferencre vonatkozott. „Hasonlóképpen kiderült, hogy egy másik KV-tag, a Népművelési Minisztérium államtitkára, az itthon kinevelt vezető pártmunkások egyike, 1941 óta szintén besúgó volt." Ez a már szintén letartóztatott Losonczy Géza volt. Ezzel - Donáthtal és Losonczy val - „összefüggésben" hangzott a főtitkári helyzetjelentés, „a következő hetekben el kell távolítani, és valószínűleg le kell tartóztatni" Kádár Jánost, Zöld Sándor belügyminisztert és Kállai Gyula külügyminisztert.

301 Sztálinnak írott „igazoló jelentésében", 1951. március 27-én tehát a magyar pártvezér a leendő „Kádárügy" nyolc vádlottja közül ötöt - a „fontosabbakat" - megnevezett. Kádár és a két aktív miniszter esetében Moszkva még élhetett volna vétójogával. Miután erre nem került sor, majd a Rákosi által említett „következő hetek" is elteltek, Kádár és társainak „ügye" végső szakaszába lépett. Ezt Rákosi maga is kifejtette. 300 Schauproz.esse unter Stalin 1932-1952. Berlin, 1990, Diet/. Verlag, 375. p. 301 Vosztocsnaja. 497^498. p. Rákosi listája ez/el még messze nemért véget, külön kitért a/okra a vezető funkcionáriusokra (élükön a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökével), akiket „megfigyelés alatt tartottak".