Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

III. FEJEZET ZÁRSZÓ - A MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜLI EMBER

Rainer a börtönből szabadult kommunisták két alaptípusát különbözteti meg. Az egyik „legfeljebb a praxis bizonyos hibáit okolta sorsáért, s egyébként igyekezett visszatérni a mozgalom kebelére". Ennek két legjellegzetesebb képviselője éppen Kádár és Kállai volt, ami mindkettőjüknél mérhetetlen hatalomvággyal párosult. A másik típus „már a fogságban távolodni kezdett nemcsak a sztálini kommunizmus gyakorlatától, hanem az ideológiától is, továbbá mindezt összekötötte saját korábbi tevékenységének kritikai felülvizsgálatával. Ennek a jellegzetesen intellektuális attitűdnek messzemenő, de logikus következménye volt a funkcionáriusi léttel és gondolkodással való szakítás mozzanata, a »teljes szabadulas« a mozgalomtól."

12 Itt és most éppen ezt az intellektuális különbséget kell kiemelnünk. Kádárral ellentétben Donath Ferencet haláláig izgatta, hogy magyarázatot találjon minderre. Töredékesen fennmaradt gondolataiban eljutott odáig, hogy az alapvető ok magában a rendszerben keresendő. Ma már közhelynek hangzik, amit a nyolcvanas évek közepén vetett papírra: „...nem szorul bizonyításra, hogy ha parlamenti demokrácia és szabad sajtó marad Magyarországon, nem rendezhettek volna Rajk-pert, nem tartóztathatták volna le és ítélhették volna el zárt és titkos tárgyalásokon Kádár Jánost, a vezetőség több tagját. ..** 13 „A kérdés nemcsak a múlté" - folytatta később ezt a gondolatmenetet, s ez már keletkezése pillanatában sem, de még ma sem hathat közhelyként. „Rákosiék (és más népi demokratikus ország [ok] vezetői) azért juthattak célba, mert törekvésük nem mondott ellent a rendszernek, amelynek alapvető eleme a hatalomnak a modern történelemben példa nélküli koncentrálása; belső logikája pedig - a közelmúlt történelme is tanúsítja több személy hatalmától az egyszemélyes hatalomig vezet. Ez a koncentrált hatalom, amely szabályozza, irányítja és ellenőrzi a társadalom minden fontos életmegnyilvánulását, tenyérnyi teret nem ad a társadalom autonóm szervezeteinek. Átfogó jellegű és ellenőrizhetetlen."

14 Ebből következik Donath számára, hogy „a politikai célok megvalósításánál, ha nem is szükséges, de elsőrendű gyakorlati módszer, [s ebben] fontos helyet kaptak a koncepciós perek".

15 A tisztogatásoknál nem szükséges, de elégséges előfeltétel volt a konkrét nemzetközi helyzet, nevezetesen a kibontakozó hidegháború, az újabb háborús készülődés, majd a szakítás Ti tóval. Nem volt elégséges, de szükséges előfeltétel volt a nagyon merev moszkvai függőség, s különösen a személyi függés. „Annak megértéséhez, hogy hogyan lehetett néhány ember élet-halál ura Magyarországon, említsük meg azt a fontos momentumot, hogy kizárólagosan a moszkvai emigrációból visszatért vezetők tarthattak magas szinten kapcsolatot a szovjet párt- és állami vezetőkkel."

16 Mint láttuk, önmagában ez nem jelentett „védettséget", de már csak a nyelvtudás okán is többletlehetőséget adott a védekezésre, a „gyanús", félreérthető momentumok magyarázatára. Rajk - Rákosival ellentétben - fel sem foghatta, hogy milyen veszélyben van. „A magyar pártvezetésben - szögezte le Donath - nem volt hatalmi harc. Rajk László és Kádár János lojális volt Rákosival, és egyetértettek a pártvezetés politikájával. Eltávo12 Rainer uo. 13 Donath Ferenc: Haraszti Sándor - és amiért nem kellett. In uő: A Márciusi Fronttál Monoríg. Tanulmányok, vázlatok, emlékezések. Budapest, 1992, MTA Közgazdaságtudományi Intézet-Századvég Kiadó, 282. p. 14 Uo. 284. p. 15 Donath Ferenc: Miért kellett Rajk Lászlónak elpusztulnia. In Donath: A Márciusi Fronttál. 286. p. 16 Donath: Haraszti. 282. p.