Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

III. FEJEZET ZÁRSZÓ - A MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜLI EMBER

Kádár nem Rákosi, hanem Rajk mellett élte meg saját „kicsinységét". Nem a vezér, hanem Rajk árnyéka nyomta már-már agyon. 1944 novemberében, amikor a németországi transzportból megszökve visszatért Budapestre, azt élte meg, hogy időközben Rajk lépett a helyére. Majd döbbenten tapasztalta, hogy Rajk mennyire más, mint ő. Mennyivel magabiztosabb, mennyivel eredményesebb nála, egyenrangúként tárgyalt nemcsak Szakasitscsal, hanem Tildy Zoltánnal, Kovács Imrével, s nem utolsósorban a volt katonatiszt Pálffy Györggyel. Kádár 1954-es szabadulása előtt két nappal, amikor Rajkról írt, nem saját 1944-es véleményét idézte fel - s ez sem véletlen - hanem Péter Gáborét: „Péter Gábor közli, hogy Rajk kiszabadult, ő most a vezetőség titkára, de nem az az ember, akinek tartottuk. Sokat szeret beszélni, többet tart magáról, mint amennyit ér, nem tud konspirálni..."

9 Ebben persze az a ki nem mondott tény is benne foglaltatik, hogy Rajk 1944-ben a mozgalom harcosai számára legendás figura volt. Csakhogy 1954-ben 1944-re visszaemlékezve Kádár ezen túl már azt írta Rajkról, hogy le kellett váltani, s neki, Kádárnak kellett átvennie a „katonai vonalat", Pálffyt. Holott Rajk csak bevonta a munkába, s - minden kényszer nélkül - átadta „alsó kapcsolatként" Pálffyt Kádárnak. Hazudott tehát 1954-ben, amikor Rajk leváltásáról így írt. Rajk 1945-ben még egyszer háttérbe szorította: áprilisban ugyan Kádár lett az MKP Budapesti Területi Bizottságának a titkára, de májusban nagy ünnepségek közepette hazatért a hős Rajk László, s Kádár megint háttérbe szorult Rajk mellett, aki rögtön a párt főtitkárának helyettese és budapesti első titkár lett. Nem kétséges, Kádár élethazugságaiban talán éppen a Rajkkal kapcsolatosak voltak a legsúlyosabbak. Ez az általa mindig eltagadott kihallgatásnál érte el egyik csúcspontját, hiszen láttuk, milyen indulatokkal tett Kádár eleget ennek a feladatának. Láttuk - szabadulása előtt Rajk Lászlóról és a „Rajk-ügyről" szóló feljegyzése egyértelműen bizonyítja - nagyon is tisztában volt azzal, hogy az „reális alappal nem rendelkező ügy". Nyoma sincs azonban annak, hogy akárcsak megérintette volna saját felelősségének a kérdése! Felülvizsgálata során, 1954-ben nem ebben, hanem az 1951-es koncepció jegyében vallotta magát még mindig bűnösnek. Igaza van Rainer M. Jánosnak, amikor megállapítja, ha Kádár ezt nem teszi, akkor szembe kell néznie saját felelősségével.

10 S ne felejtsük, az 1953 elején őrizetbe vett AVH-soktól eltekintve, Farkas Mihály 1956. októberi letartóztatásáig, éppen Kádár volt az, aki a fő felelősök közül maga is koncepciós per áldozata lett.

11 Kádárnál nyomát sem találjuk annak, hogy utólag megpróbálta volna maga számára teljes egészében feltárni mindazt, ami előbb Rajkkal, majd vele történt. 1956-ig még voltak ilyen törekvései, de ezek maguk is tökéletesen beleillettek a „koncepcióba", saját ártatlansága tudatában kereste a valódi „bűnöst", a valódi „árulót", a valódi imperialista „ügynököt". A börtönben Péter Gábor személyében vélte megtalálni azt, szabadulása után pedig már Farkas Mihályéban, ekkor azonban a tisztázás szándéka helyébe már egyre inkább a személyes bosszú lépett. 1 rútok az, igazságszolgáltatás történetéhez.. 2. (Szerk.: Dr. Horváth Ibolya és tsai., Budapest, 1992, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 464-465. 1(1 Rainer M. János: Hosszú menetelés a csúcsra 1954-1958. Rubicon, 2(K)0. 7-8. sz. 36. p. 11 Rajk esetében minőségileg másról van szó.