Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

méltatlanul vonta magára Rákosi Mátyás gyanúját 1949. október végén: „Rajk kivégzése után Ön és Farkas elvtárs feltételezik rólam, hogy engem lesújt összeesküvők, kémek és gyilkosok kivégzése".

265 Kádár „racionális" magyarázatot keresett arra, miként vált ő, aki erre semmi okot nem szolgáltatott, ő, akit „nem sújt le összeesküvők, kémek és gyilkosok kivégzése", kegyvesztetté. Mégsem véletlen, hogy ő maga éppen a kivégzést említette. Hiszen éppen erre nem kapott „választ", s valóban ekkor rendült meg benne Rákosi bizalma. Emlékeiben Kádár állandóan vissza-visszatért a Rajk-per legképtelenebb momentumához, a két belügyminiszter, Rajk és Rankovic paksi csőszkunyhóban „lezajlott" találkozójához. Még a kiötlők is érezték, hogy ezt talán nem kellett volna belevenni a perbe, talán túlzásba estek. Belkin szerint - hangzott a fáma - ezt csak egyszer szabad eljátszani. Az - egyébként a koncepcióból természetesen „mit sem sejtő" - AVH-sok maguk is ezen a ponton élték meg az általuk kreált per konstrukcióját. Ám, ha Rajk bűnös, s természetesen az, akkor miért ne lehetne akár ilyen bizonyítékot produkálni. A korábbi „ügyek", mint amilyen a Magyar Közösségé vagy Mindszentyé is volt, számtalan hasonló elemet tartalmaztak. Ilyeneket Kádár belügyminiszterként, az „államvédelmi bizottság" tagjaként nap mint nap megélt, s mégsem kételkedett, hiszen akkor a megsemmisítendő ellenségről volt szó. Mégis elképesztő, ahogy Kádár elfojtotta ezzel kapcsolatos emlékeit: a nem létező találkozó helyszínét, a csőszkunyhót előbb - 1982-ben - vadászkastélyként,

266 1989-ben már egyenesen üdülőként

267 említette. Valójában azonban az elfojtásnak nem a csőszkunyhó-vadászkastély-üdülő volt a valódi tárgya, hanem az erről Rákosival folytatott beszélgetés. Hiszen a pártvezér ekkor még valóban megnyugtatta, s ami lényegesebb, Kádár el is fogadta a képtelen magyarázatot. A kivégzés okozta trauma viszont megmaradt benne, már csak azért is, mert ezt letartóztatásáig nem is osztotta meg a főtitkárral, senkivel, csak idézett feljegyzésében rögzítette.

26X 1956 áprilisában újra visszatért a kivégzés utáni hangulatra. „Másnap hívatott Rákosi elvtárs és kérdéseiből, »miért vagy olyan rosszkedvu?«, »a kivégzés hatott így rád?«, stb. megértettem, hogy valaki a kivégzés alatti magatartásom úgy állította be Rákosi elvtárs előtt, hogy én kivégzett kémeket sajnálok. Mikor rájöttem, hogy kérdéseimről csak Farkas M. és Péter G. tudtak, továbbá azt is tudtam, hogy közbeesőén Péter G.-nak nem volt módjában erről Rákosi elvtársnak beszélni, megértettem, hogy Farkas M. az, aki már Rajk kivégzése napján elkezdett ellenem intrikálni."

269 Ebben - elvben - akár igaza is lehetett. Csakhogy - s ezt nem akarta tudomásul venni - Rákosi már Farkasék „intrikálása" nélkül is leste a legapróbb rezdüléseket. Aligha hihette, hogy valóban képes volt Kádárnak a „csőszkunyhóval" kapcsolatos kételyeit eloszlatni. Ettől kezdve, betegesen figyelte Kádár reakcióit, aki viszont csak később, valódi kételyeinek pillanatától vette tudomásul - néha hasonlóan betegesen - ennek egyértelmű jeleit. Még csak nem is ez volt az alapja annak, hogy Kádár később „megfeledkezett" a - Lásd a 32b. számú dokumentumot. 6fl Gyurkó 1K9. p. Ennek volt még „reális alapja", korábban volt vadászat is, kastély is, Rajk-Rankovié találkozó is, de nem illegálisan, s nem Pakson, hanem Kelebián. 267 Kádár János - Végakarat. 53. p. flX Lásd a 32b. számú dokumentumot. 269 Lásd a 35. számú dokumentumot.