Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT
Ezek már olyan dolgok voltak, melyeket nekem a tárgyaláson meg kellett volna mondanom. Erre azonban képtelen voltam. Mindig az kóválygott a fejemben, azt képzeltem magam elé, hogy Ön már hónapokkal előbb, az én valótlan vallomásaim alapján tájékoztatta a Központi Vezetőséget, a Központi Vezetőség engem, mint ellenséget régesrég elítélt. Ha én a tárgyaláson ezzel a zavaros hebegéssel előállók - gondoltam - az Önök felé egy esküdt ellenség provokációjának, vagy a legjobb esetben, egy, az életéért reszkető utolsó, gyáva, rongy önmentési kísérletének fog tűnni. És e helyett, inkább háromszor felakasztattam volna magam. Amikor néhány héttel utóbb felismertem Péter Gábor provokációs szerepét és láttam, hogy a kémek elleni harc, az ország határainak őrzése, a Párt vezetőinek biztonsága fölötti őrködés kinek a kezében van; akkor már képes voltam arra, hogy nem törődve azzal, hogy ki mint fog erről vélekedni, mi fog ebből kijönni, harcoljak azért, hogy tudathassam Önnökkel azt, amit Iátok. 442 5.) Még egy dolgot meg kell mondanom, úgy, ahogy az volt. Ön tudja, én nem őrültem meg a börtönben. így nem kell sokat bizonygatnom, hogy bármi is történt velem az elmúlt években, nekem a Párthoz, a Népköztársasághoz, a Szovjetunióhoz való viszonyom soha, egy pillanatra meg nem zavarodott. Szólnom kell azonban azokhoz a vezető pártfunkcionárusokhoz való személyes viszonyom alakulásáról, akik tudomásom szerint ügyemben döntő szóval rendelkeztek - azaz - elsősorban - az Önhöz, továbbá Gerő, Farkas és Révai elvtársakhoz való személyes viszonyomról. Az Önökhöz való személyi viszonyom 1950 augusztus elejéig politikailag normális, emberileg közeli volt - gondolom ezt sem kell külön bizonygatnom. 950 augusztus elejétől, 1953 január elejéig, bár magamban sokat háborogtam, hogy hogyan tudtak egy szempillantás alatt bennem árulót látni, politikailag úgy láttam mindig a dolgot, hogy Önök felelnek a magyar nép és annak állama sorsáért, nem tudhatják velem valójában hogyan is áll a dolog, csak lelkiismereti, kommunista kötelességüket teljesítik akkor is, amikor velem szemben eljárnak. Mást nem is tehetnek; Önök helyében minden hasonló esetben magam is csak így járnék el. Az után a kihalgatás után azonban, amikor 1953 január elején Farkas elvtárs beszélt velem a Conti-utcában, én valahogy úgy vettem, hogy Önök azóta már tudják, hogy én nem voltam áruló, hogy az egész ügyem - ezt semmiféle nyomozó önöknél jobban nem tudhatja - nem egyébb, mint Péter Gábor által végrehajtott ellenséges provokáció. Mégis megértettem, hogy egy gondos vizsgálat mégiscsak szükséges. Ültem és vártam türelmessen. Mikor azonban négy hónap múlva megünnepeltem a május elsejét is, annélkül hogy legalább a Péter Gábor által másfél évvel előbb rámrakott testileg, lelkileg gyötrelmes fegyelmi rendszabályok, akkárcsak egyikét is hatályon kívül helyezték volna - mérhetetlenül elkeseredtem. Az után meg minnél jobban múllott az idő, az elkeseredésem miatt harag gyűlt fel bennem Önnök iránt. Én e közben is tudtam, hogy a Párt vezetői milyen szörnyű munkába kellett, hogy belevágjanak, mikor ezt az Augiasz-istállot 443 kell kitakarítaniuk itt az ÁVH-n, de mégse tudtam attól a rögeszmémtől szabadulni, hogy ha 442 Lásd a 18. számú dokumentumot. 443 Augeiasz. görög mondabeli király piszkos, elhanyagolt istállója, amit Héraklész, takarított ki. Züllött, leromlott állapotok.
