Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT
és az Á.V.H. között? Én elmondottam neki a Péter Gábor és közöttem előállott képtelen állapotot. Révai elvtárs felidegesedve kérdezte, hogy hát ez meg micsoda már megint? Hát ez már nem a Rajk-ügy - mi ez? Én mondtam, hogy nem Rajk-ügy és mégis ez a helyzet. Ha Révai elvtárs akkor nem kérdezősködött volna, nem tudom, hogy magamtól később jelentettem volna e ezt a dolgot vagy nem? De mivel Révai elvtárs kérdésére akkor megmondtam azt is, hogy Rákosi elvtársnak erről én még nem szóltam, ez után én úgy vettem, hogy Révai tájékoztatta Önt, s így Ön is tud erről a dologról. 3. ) A 950 augusztus elejétől tanúsított felelőtlen magatartásomról. Én életemben sokszor voltam olyan helyzetben, hogy félnem kellett valamitől. Ilyenkor féltem is, de leküzdöttem a félelmem és azután mindig szembenéztem amivel kellett. De megrémülve csak egyszer voltam életemben, de akkor nagyon. Ez az az augusztusi este volt, mikor Ön a Szakasics vallomását idézve közölte velem - más szavakkal, de félre nem érthetően - hogy rendőrspiclinek, provokátornak tart engem. Ebből azután nem is tudtam többé magamhoz térni. Amikor megpróbáltam mégis gondolkozni, ahogy az eszembe jutott, hogy Ön kezébe tartva egy rendőrspicli, provokátor vallomását, aki arról vall, hogy miképp bérelte fel őt a hortista-rendőrség az én beugratásomra, azzal fejezi be hogy nálam kellett valaminek lenni - képtelen voltam tovább gondolkozni. Ezenkívül teljessen megbolondított, hogy Péter Gábor, Szirmai, Orbán, Donath, Kállai, tehát minden szóbajöhető ember egyhangúan és állhatatossan hajtogatja, hogy nem tudja, mi módon kerültem összeköttetésbe 943-ban Szakasiccsal; nem tudtam ki hazudik, ki provokál, ki az akinek a politikai felelőségtől való félelemtől ment el az esze? Erre csak hasonlatképpen tudom felhozni, hogy most - 954 júliusában - a Gács, akiről mindenki tudja, hogy 943 januárjában találkoztam vele utoljára, rendületlenül tanúsítja, hogy május végén azt mondtam neki, hogy a Pártot fel kellene oszlatni és ő figyelmeztetett engem, hogy az nem lessz jó. A Donath nem akar hallani sem arról, hogy a Komintern határozat után a Párt-név megváltoztatását felvetette. Az Orbán arra nem képes visszaemlékezni, hogy 943-ban a Szakasics-tárgyalási meghívást továbbította, vagy nem? Látom, egyik sem ellensége a Pártnak, nem vádolja őket senki árulással, nem személyes ellenségeim - miért beszélnek és viselkednek így; épp ésszel nem vagyok képes felfogni. 950-ben pedig az egész olyan volt, mint egy varázslat, 943-ban három, négy, vagy öt ember vett részt a Szakasics találkozás létrehozásában, minden akkori ember itt van és él - és nincs köztük egy, aki tudni akarna a Szakasics tárgyalásról. Amikor azután 950 október végén egy Titkársági-ülés után, mindenbe belezavarodva, azzal álltam fel az asztaltól, hogy most már rendőrspicli is, hortista rendőröket védő is, Á.V.H. ellenes is lettem - egyszóval ellenség vagyok, mint Rajk; akkor már nekem végem volt és valami eltompulás, fatalizmus vett rajtam erőt. Elhatároztam, hogy többet nem is gondolkozók, lessz ami lessz; mert éreztem, ha én egy félóráig egyhuzamban gondolkozók ezeken a dolgokon, akkor vagy agyonlövöm vagy felakasztom magamat. 4. ) Az 1951 december 18.-i tárgyalás megnyitása előtt úgy láttam az ügyemet, hogy a Pártvezetőség téved, az Á.V.H. téved, Donath és Zöld előre összebeszélve provokál, Péter Gábor pedig, aki ha előbb nem is, de feljegyzésem alapján 951 szeptember elejétől tudja azt, hogy 943-ban a Szakasics meghívását és hogy elmegyek a tárgyalásra előzetessen a vezetőség tagjai közül vele átbeszéltem - aljasul hazudik.
