Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

1943 őszén [a] szocdem pártban vezetőképző szeminárium indult. Ezt Schimmer, én és Walter József szerveztük, baloldali, a Szovjetunióval szimpatizáló személyeket vontunk be a szeminárium látogatásába. 1943 őszén közölte Schimmer, hogy a párt feloszlott, helyébe a Békepárt alakult. Beszélt a Békepárt jellegéről, a feladatokról. Tőle kaptam röplapokat is ([ajBékepárt felhívása volt), melyeket borítékba rakva postaládákba szórtam. 1944 elején 410-es büntetőszázadba hívtak be, közvetlenül a Szálasi-puccs előtt, október 15-e körül szöktem meg a századból. Rögtön felvettem a kapcsolatot ismerőseimmel, felmentem a Vasas Otthonba, ott volt Walter, Schimmer, Glaser és sokan mások. Én alkalmasnak láttam a helyzetet arra, hogy „szálljuk meg a katonai parancsnokságot, a rendőrséget és fegyverezzük le őket. Illetve magunkat fegyverezzük fel." Javaslatom éles visszautasításra talált többek részéről, így nem valósult meg. Titóékhoz akartam menni partizánnak, de a feleségem révén szerzett kapcsolat nem jött meg. 1944 végén több deményistával ismerkedtem meg - illegalitásom ideje alatt - így Drahos Lajossal is. O mondta, hogy kapcsolata van a párttal, és kértem tőle tanácsot a fegyveres ellenállásra vonatkozóan. O csak ígérte, hogy lesz ellenállás, mi pedig feleségemmel, Rostárékkal, akiknél laktunk, fegyvereket gyűjtöttünk. A fegyveres ellenállás azonban nem következett be. Ilyen körülmények között ért a felszabadulás. Tegyen vallomást arról, életrajzában milyen tényeket hallgatott el a párt előtt! Életrajzomban elhallgattam, hogy a múltban fasiszta egyesületnek és pártnak tagja voltam. Elhallgattam, hogy 1942-es lebukásom alatt vallomást tettem mozgalmi kapcsolataimról, lebuktattam Prieszol Józsefet, akinek lakását megmutattam a csendőrnyomozóknak. Annak, hogy ezeket a tényeket életrajzomban elhallgattam, oka az volt, hogy féltem felvetni a párt előtt, hogy milyen múltam volt, mozgalmi tevékenységem előtt. Én magam is nagyon szégyelltem, hogy jobboldali fasiszta pártnak voltam tagja. Az 1942-es lebukásom alatti viselkedésemet ugyancsak szégyelltem bevallani a pártnak. Ellenséges szándék nem vezetett abban, hogy ezeket a tényeket elhallgattam. Ön korábban vallotta, hogy a felszabadulás után korábbi ellenséges beállítottságú maradt, és ennek megfelelően frakciósokat támogatott, egyéb ellenséges elemeket helyezett funkcióba. Én azt vallottam, azonban ez nem felel meg a valóságnak. Én a frakciót, mint pártellenes csoportot elítéltem. Már 1937-ben rájöttem, hogy a frakciós politika nem helyes. A felszabadulás után, miután a párt teljesen tisztázta a frakciók szerepét, és ellenséges voltát, teljesen elítéltem én is. Ez persze nem jelentette azt, hogy egyes embereket, akiket én jól ismertem, becsületes, megtévedt munkásoknak ismertem, nem támogattam volna. Ilyen esetben azonban nem mint frakcióst támogattam, hanem mint munkásembert, akinek közöttünk a helye. 1945-ben rögtön hozzáláttunk a pesterzsébeti pártszervezet megalakításához Prieszollal, Ratkó Annával, Nyemecz Lajossal, Drahos Lajossal. Ók is meg tudják mondani, hogy én ellenséges elemeket nem támogattam. 1945 végén pártiskolára kerültem, ahonnan 1946 elején jöttem vissza, de nem Erzsébetre, hanem Lőrincre. Darabos Iván, aki akkor a káderes volt, bizonyíthatja, hogy én