Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

azon a nézeten voltam, hogy az MKP [sic!] egyes vezető szerepet vivő tagjai nacionalista beállítottságúak és ilyen irányban befolyásolni kísérlik meg a pártot." Nem utolsósorban Szűcs mesterkedése vezetett oda, hogy a párt egyik jelesét, Szántó Zoltánt 1942 decemberében leváltották a magyar adás felelős szerkesztői posztjáról.

110 Saját állítása szerint, csak 1942 februárjában „írtam alá államvédelmi nyilatkozatomat, amelyben köteleztem magam, hogy a Szovjetunió államvédelmi szerve vezetőségének utasításait mindig végrehajtom". Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy - szintén saját állítása szerint - már beszervezése előtt, a kezdetektől adjon jelentéseket munkatársairól, főnökeiről. „Ezt tettem - mármint végrehajtotta a szovjet államvédelem utasításait - 1941. június 8-tól [Moszkvába érkezésétől, távozásáig, azaz] 1945. augusztus 28-ig."

111 Szűcs tehát csak 1945 augusztus végén tért vissza Magyarországra, s a Belügyminisztérium sajtórendészeti alosztályán is működött: „adatokat gyűjtöttem az MKP egyes vezető vagy fontosabb funkcionáriusairól, amelyekkel az illetőkről már 1941-45-ben kialakult elgondolásomat alátámasztani igyekeztem és bizonyítani kívántam nacionalista beállításukat [sic!]".

112 Egy 1950. szeptember 24-i jelentés (Szűcsöt előző nap vették őrizetbe) egyenesen arról számolt be, hogy „1946-ban »Gerendas« fedőnéven készített összefoglaló jelentése azt bizonyítja, hogy Szűcs Ernő könnyelműen, konkrét adatok hiányában is trockistának, vagy frakciósoknak minősítette a párt megbízásából felelős beosztásban lévő elvtársakat..."'

13 Saját maga konkrétan (példaképpen) Révai Józsefet („csak 1946 közepéig"), Szántó Zoltánt, Lukács Györgyöt, Losonczy Gézát, Münnich Ferencet említette meg. Ezek Losonczyt kivéve - valamennyien Moszkvából tértek haza, de megfigyeléseit természetesen kiterjesztette az itteni kommunista mozgalom vezetőire is, akiknek tevékenységét nem tartotta sokra, „vannak még olyan személyek vezető pozíciókban - közölte bizalmasan beosztottjával, Kovács Istvánnal

114 már a Rajk-per után -, akik gyáván viselkedtek a [horthysta] rendőrségen".

115 A szintén hozzá beosztott Radványi Dezső szerint „szeretett válaszfalat vonni a Szovjetunióban kint volt és a Magyarországon dolgozó kommunisták között".

116 Gyűjtött a volt frakciósokra vonatkozó adatokat is, így konkrétan az egykori deményista Drahos Lajosról, aki időközben a Parlament elnöke lett, de nem kevésbé beosztástól függetlenül - a nyugati emigrációból hazatértekről, köztük a „svájci csoportról", élükön Szőnyi Tiborról, a párt káderosztályának majdani vezetőjéről.

117 Titkárnője is megemlítette, hogy gyűjtött adatokat Lukácsról, Münnichről, Rudas Lászlóról, Révait meg egyenesen „a párt legveszélyesebb ellenségének" tekintette. 1946 szeptemberében érkezett el annak az ideje, hogy elfoglalja azt a posztot, ami eleve megillette volna, ha hazaérkezésekor még nem lett volna betöltve. Ekkor vitte az ÁVO-hoz Péter Gábor operatív helyettese, Kovács János alezredes, aki egyben összekötő volt a 110 Rainer: Nagy I. 1. 229. p. A kihallgatási jegyzőkönyvet lásd uo. 111 Iratok. 1. 308. p. 112 Idézi Rainer uo. 113 TH V - 142 673/5. 74., „Gerendás" 1946. április I -jei jelentését közli Baráth: „Valaki figyel". 52-55. p. 114 Nem azonos a korábban már említett pártfunkcionárius Kovács Istvánnal. 115 TH V - 142 673/5. 74. 1950. november 2-i feljegyzés. 116 TH V - 142 673/5. 75. 1950. szeptember 27-i kihallgatás. 117 A „svájciak" közül elsőként Kojsza Ilonát figyelték meg, aki a Noel H. Field-féle amerikai segélyszervezetet képviselte Magyarországon.