Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

utólag lett feje is a sárkánynak. Előbb csak egy, Péter Gábor képében, majd Kádár kezdeményezésére, s a börtönben szorgalmasan valló volt AVH-főnök segédletével 1956 tavaszán újabb feje vált láthatóvá: Farkas Mihály. Rákosi bukása egyben azt jelentette, hogy újabb sárkányfejet lehetett felmutatni. Valamikor 1962-re alakult ki a mindenért felelős négyfejű sárkány koncepciója: Rákosi, Farkas, Gerő, Péter. Az immáron így megjelenített „szörny" legyőzésének meséje mintha alkalmas lehetett volna az isteni béke megteremtésére, a továbbélő diktatúra legitimálására. 1949. május 16-án kelt az a most már Rákosiról szóló, Puskin nagykövet információin alapuló bukaresti - azaz a Kominform titkárságán keletkezett Moszkvába küldött jelentés, amely szerint a magyar pártvezér „le akar számolni a politikai rendőrség vezetőjével, Péter Gáborral és helyettesével. Szűccsel, de szűk körben kijelentette, ha leszámol Szűccsel, aki hivatalos kapcsolatban áll a szovjet szervekkel, akkor az elvtársak [mármint a szovjetek] azt gondolhatják, hogy a leszámolásnak csakis ez volt az oka". Bűneit tetézte a magyar pártfőtitkár, amikor Puskin - Péteréktől kapott információkon alapuló - ellenvetéseit figyelmen kívül hagyva, kitartott a moszkvai kereskedelmi képviselet vezetőjére*

0 tett javaslata mellett. Majd Rákosi egyenesen Kádárnak tett szemrehányást („nincs rend az ÁVH-n") az információk kijuttatása miatt. Puskin Rákosit okolta az „újvidéki lebukásért" is. A feltáratlan történet szerint magyar ügynököket dobtak át Jugoszláviába, de mivel azok nem voltak megfelelően kiképezve, rögvest le is buktak. Itt Rákosi „bűne" abban állt, hogy az akcióból kihagyta az AVH központját, illetve hogy annak végrehajtását a „szegedi rendőrségre [vagyis a helyi ÁVH-ra] bízták". Aligha tételezhető fel, hogy a párt főtitkára maga foglalkozott volna az ellenséges területen bedobandó ügynökök kiképzésével, s hogy ő jelölte volna ki a szegedi AVH-t az akció lebonyolítására, de ha tudomást szerzett volna az ilyen és hasonló vádakról, akkor ezek megerősíthették abban, hogy ezzel is, mindennel neki kell foglalkoznia, de még inkább abban, hogy az AVH saját tehetetlenségéért is megpróbálja a felelőséget rá hárítani. Péter Gábor persze sokkal lojálisabb volt annál, hogy Rákosit ilyen gyanúba hozza, nem véletlenül féltette tehát Puskin Szűcs Ernőt a pártvezér bosszújától. Egy más eset kapcsán a szovjet nagykövet két másik „moszkovita", Kossá István

81 és Vas Zoltán felelősségét említette, akik az ellenség felszámolása helyett szintén azt próbálták kideríteni, hogy ki informálta az oroszokat. Mintegy irányt szabva a leendő pereknek, Puskin azt is felvetette, hogy „az MDP KV és Rákosi helytelen politikát folytat a nyugati emigrációból hazatért személyekkel szemben. Nagy bizalmat tanúsítanak irántuk. Senkit sem lepleztek le sem a KV-ben, sem a Külügyminisztérium apparátusában." Holott Gerő azt mondta Puskinnak, „50 százalékuk kétségtelenül kém". S bár a szovjet követ többször felhívta Rákosi figyelmét erre a veszélyre, „semmilyen intézkedés nem történt". Puskin minderről a Kominform egyik referensének, Zavolzsszkijnak számolt be, de hogy nyomatékot adjon szavainak, közölte vele azt is, hogy „e tények egy részét tudatta megfelelő moszkvai hatóságokkal".

82 Ilyen előzmények után került sor a referens budapesti látogatására, amelynek során 1949. május 12-én - Rákosi lakására hívta „a jugoszláv kérdés megvitatására az MDP PB 10 Hardi Róbert. " Kossá István hadifogolyként került a Szovjetunióba. Puskin 1948. júniusában „folytatott megbeszélést" Zavolzsszinkijjel.