Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

Gerő Ernő Farkashoz és Révaihoz írt 1948. október 6-i szigorúan bizalmas féljegyzésében leszögezte, hogy a „trockizmus elleni küzdelem kérdését elő kell vennünk, mégpedig igen komolyan". Csakhogy szerinte erre a jelentés nem ad megfelelő alapot, „mindent összekever: múltat, jelent, jövőt, ...állításai sokszor nyilvánvalóan nem fedik a tényeket, felületesek". O maga viszont konkrét intézkedési tervet javasolt. Eszerint a párton kívüli trockistákat „össze kellene szedni és internálni". Három KV-tag ügyét (Justus, Drahos, Gáspár) ki kell vizsgálni. „Ha ezek az adatok olyanok, hogy ezek alapján az eljárást meg lehet indítani ellenük, akkor az egész ügyet KEB elé vinni." Végül hasonlóan kell eljárni, de csak ezt követően, a nem KV-tag párttagokkal. Farkas szerint „a javaslatok helyesek. Ilyen irányú utasítást már adtam Révésznek

56 és Kádárnak."

57 Gerő tehát még - mondhatnánk Rákosi szellemében - a KEB illetékességét hangoztatta. Farkas viszont „kiutalta" az ügyet a két politikai rendészeti szervnek. Puskin nagykövet szerint, akinek a „trockisták" elleni harcban élszerep jutott, „Rákosi bosszúálló, arra vár, hogy leszámoljon a politikai rendőrséggel, köztük a parancsnok helyettesével, Szűcs ezredessel, akit annak idején a volt belügyminiszter, Rajk hivatalosan megbízott a mi szerveinkkel való kapcsolattartással".

58 Rákosi egyszer már volt hasonló helyzetben. „1940. november elsején - írta emlékiratában Sík Endre - a Moszkvában élő magyar emigránsok csoportosan tódultak a Moszkva folyón túl lévő Kijevi pályaudvar felé. Azt a vonatot várták, amely Rákosi Mátyást és Vas Zoltánt hozta Horthy börtönéből... A magyar kommunista emigránsok azzal a meggyőződéssel hagyták el a Kijevi pályaudvart, hogy ezentúl sok minden másként lesz."

59 Rákosi megérkezett Moszkvába. Sík Sándor testvéröccse Feltámadunk című memoárjában számolt be erről, abban a reményben, hogy a várva várt pártvezér véget vet a magyar kommunisták üldöztetésének. Rákosi tudott persze Kun Béla letartóztatásáról, „de hogy kit mindenkit vittek el a magyar emigrációból, hogy a mozgalom vezetői és középkáderei közül már csak itt-ott lézengenek néhányan, s azok is megfélemlítve várják, mi lesz velük tovább, arról csak most... szerzett tudomást".

60 „Én minden kertelés nélkül - írta Rákosi ugyanerről - megmondtam Dimitrovnak, hogy nem hiszem el azt, hogy Kun Béla áruló vagy a nép ellensége lehetett... Dimitrovnak láthatóan kellemetlen volt ez a beszélgetés... Vagy egy hét múlva magához kéretett Manuilszkij,

61 aki közölte velem, hogy utasítása van arra, hogy Kun Béla kérdését ismertesse velem... Bár Manuilszkij közlései sem nyugtattak meg száz százalékosan, mégis az a vélemény alakult ki bennem, hogy Kun elítélése indokolt volt."

62 Gyorsan meghátrált, mert „hogy kinek a tevékenysége veszélyes a szovjet államra, azt csak maguk a szovjet hatóságok ítélhetik meg. Ezekbe az ügyekbe sem a magyar párt, sem senki közülünk nem szólhat bele, legkevésbé én, hiszen itt se voltam, mikor ezek a dolgok " 1 Révész Géza, ekkor a HM Katonapolitikai Osztályának vezetője volt. 57 MOL 276. 1'. 67/154. őe. 33. Vosztocsnaja. 97. p. 59 Sík Endre: Vihara levelet. Budapest, 1988, Zrínyi Kiadó, 205. p. 60 Uo. 209. p. 61 A Komintern titkára. 62 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940-1956. 1. Budapest, 1997, Napvilág Kiadó, 12-33. p.