Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

„És te - folytatta az állam védelmis tábornok - még mindig nem vagy hajlandó beszélni. Te reménykedsz a pártban is. A pártból ki vagy zárva... Látom, meg vagy lepve, hogy azt mondtam, hogy a pártból ki vagy zárva. Miért vagy meglepve?" Mert a párt előtt tisztának hiszi magát - válaszolta Rajk -, „mert a vizsgálat még nincs befejezve és meg vagyok győződve a vizsgálat eredményéről". Péternek igaza volt, az egy hete tartó kihallgatások önvizsgálatra késztették Rajkot, mégsem érthetett egyet vallatójával, aki szerint: ,,ha csak azt vesszük, amit te már eddig elismertél, képzeled, hogy egy olyan ember tagja maradhat a pártnak?" Rajk úgy képzelte. Péter viszont szembesítette foglyát annak egykori kommunista kérlelhetetlenségével: „Hát te akkor nagyon enyhén bírálod el. Nem mindig bíráltál mindent ilyen enyhén el." Ezzel a kihallgatás új szakaszába lépett, mondhatni visszalépett eredeti medrébe, következtek a megtervezett szembesítések. Belépett Cseresnyés Sándor, s a hangfelvételt megörökítő jegyzőkönyv szerint D. - minden bizonnyal Décsi Gyula - felolvasta szó szerint ugyanazt a „tisztábban megfogalmazott" vallomást, amit mintegy órával korábban Péter Cseresnyésre rátukmált. Cseresnyés fenntartotta vallomását. „Nézz a szemembe!" - szólította fel Rajk ismerősét, barátját, inkább pártfogoltját, Cseresnyés Sándort. Feltehetően nem tette, mert Péter figyelmezteti Rajkot: „Sándor felállt, te is felállhatnál. Állj fel legalább!" A kezdetleges technika nem rögzíti Rajk válaszát, pedig valamit válaszolt. „Mi a véleményed Cseresnyés vallomásáról?" „Szemenszedett hazugság. (Zaj van, 1-2 mondatot nem érteni.)" Rajk nem állt fel, ül és jegyzetel. „Mi az, amit írsz most?" „1-2 szó, amit..." Amit a hangfelvétel sem rögzít. Az angol-jugoszláv ügynök története, a „szemenszedett hazugság" nem vált be, Péter az illegalitás egyik zavaros történetét vetette áldozata szemére, amiről Rajk korábban „vallott". Majd Cseresnyést elvezették, helyét Szőnyi Tibor foglalta el. Décsi most az ő „világosabban megfogalmazott" vallomását olvasta fel. „így volt?" - kérdezi a végén, s Szőnyi megerősíti: „így van." Rajk őt is felszólítja: „nézz a szemembe!" S ekkor a ronggyá vert ember megszólal: „Énnekem is nagyon keserves volt eljutni odáig, hogy teljes egészében, mindent, a legsúlyosabbat is megmondjam. Azt, hogy az amerikaiak szolgálatában álltam. De arra kérlek, te is vállald..." Voltak, akik kikényszerített beismerő vallomásaikban a „jövőnek" üzentek, tette ezt Mindszenty hercegprímás, de akár Faludy György, a költő is. Szőnyi nem akart üzenni, ő csak elszólta magát, nem közös bűnük beismerésére szólította fel Rajkot, hanem a hamis vád vállalására. A jegyzőkönyv szerint megint „egy-két mondatot nem érteni", Rajk azt veti a teljesen apatikus Szőnyi szemére, hogy leckét mond fel. „Ez nem lecke" - s itt már „érteni". „Én azért mondom, mert én is keserves úton jutottam el idáig... Magad is talán el tudod kerülni azt, hogy olyan eszközöket alkalmazzanak, mint amiket én megkóstoltam." (Szőnyi kezeit és lábait összeszíjazták, botra fűzték, s felakasztották két asztal közé, majd gumibottal, módszeresen leverték a heréit. Rajkot csak néhány órával később vetik ilyen eljárás alá.) A megkínzásnak ez a fajtája (is) láthatatlan, Rajk sem láthatta, de már érti: „Az én meggyőződésem, hogy ez nem szolgálja az ügyet." Most Péter nem érti, „milyen ügyet?". „Ez nem szolgálja azt, hogy az Államvédelmi Hatóság és a párt teljes, tiszta képet kapjon." Péter még mindig nem érti: „Megmondtam neked, hogy a pártból kizártak." „Nem arról van most szó - próbálta Rajk magyarázni -, hogy kizártak, kizártak, vagy sem a pártból." Majd Péter még mindig értetlen közbeveté-