Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

Ettől eltekintve tehát valamennyi dokumentumot teljes egészében közöljük, még akkor is, ha azok helyenként litániaszerűen ismétlik önmagukat. Teljes egészében elhagytuk viszont Veres József felülvizsgálatának újabb, 1956-os perorvoslatát, amikor a Legfelsőbb Bíróság a besúgás (népellenes bűntett) vádja alól is felmentette. Ennek során előbb egy jelentés készült 1956 áprilisában, amely együtt tárgyalta Veres és két másik korábban elítélt hasonló ügyét, majd újra kihallgatták Verest, végül a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvást emelt, majd a Legfelsőbb Bíróság 1956. szeptember l-jén (titkos!) határozatával helyt adott az óvásnak. Megállapította ,,hogy a Legfelsőbb Bíróság a perújítás során törvényt sértett azáltal, hogy változatlanul hagyta az alapügyben hozott ítéletnek azt a részét, amely megállapította a terhelt bűnösségét a besúgással elkövetett népellenes bűntettel". Ezeknél a - nem közölt - iratoknál az érdemel figyelmet, hogy a jogszolgáltató szervek 1956-ban ugyanolyan vehemenciával magyarázták Veres javára az ismert tényeket, mint ahogy tették azt 1954-ben ellene. A határozat nem azt vonta kétségbe, hogy felelősségre lehet-e vonni valakit kényszer alatt tett vallomása miatt, hanem a besúgás tényét próbálta jelentéktelennek feltüntetni. Verest pártbüntetését egyébként a KEB csak 1962-ben törölte, amikor Veres már mélyen beépült az új, a kádári hatalmi rendszerbe. Az iratokat jegyzetekkel láttuk el, ezek részben a formai jegyekre vonatkoznak, részben magyarázó jellegűek. Az előbbieknél feltüntettük többek között az aláírások eredetiségét vagy azok hiányát. Az egyes magyarázatra szoruló fogalmakat, utalásokat eseményekre stb. csak első előfordulásukkor láttuk el jegyzettel, s mindössze abban a mértékben, ami megkönnyíti a dokumentumok olvasását, ennek érdekében messze nem törekedtünk tudományos teljességre. Az iratokban előforduló fontosabb személyek rövid életrajzát kötetünk végén, a már említett adattárban közöljük, s csak akkor magyaráztuk lapalji jegyzettel, ha kiemelésük - pl. egyszeri előfordulásuk miatt - indokolatlan lett volna. Ugyanakkor az említett életrajzok sem teljesek, nem minden esetben sikerült pl. a halálozás időpontját megállapítanunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy kötetünk - már csak súlya miatt sem - nem elalvás előtti olvasmány. Igyekeztünk tehát „használatát" megkönnyíteni az olvasó számára, arra az esetre, ha csak bele akar lapozni vagy konkrét információkra van szüksége. Nem törekedtünk arra sem, hogy teljes összhangot teremtsünk az önmagában testes bevezető és a közölt dokumentumok között. Maga a bevezető szélesebb, helyenként viszont szűkebb síkon mozog, mint az iratok. Nem az volt a célunk, hogy a bevezetővel valamiféle „sorvezetőt" nyújtsunk, inkább „ürügynek" is tekintettük magukat az iratokat, hogy értekezhessünk a „kádárizmus" geneziséről, történelmi és személyi forrásairól. Ebben nagymértékben támaszkodtunk a közölt iratokra (is), de ezeket nem tekintjük illusztrációnak. Arra sem vállalkoztunk, hogy a bevezető pusztán - vagy leginkább - a közölt dokumentumok olvashatóságát, netán értelmezését könnyítse meg. Ezzel az ellentmondással együtt próbáljuk feszegetni, helyenként akár át is lépni a hagyományos forrásközlés határait. A klasszikus, tudományos szabályok szerint a forrásközlést az különbözteti meg a dokumentációtól, hogy homogén forrásokat közöl, szaknyelven egy adott fond iratait teszi közé. Ennek valóban mintaértékű példája lehet a Szűcs László szerkesztette Dalnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23. - 1945. november 15. Idesorolható éppen e sorozat, a Párhuzamos Archívum első kötete is, Sipos András és Sipos Péter