Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

könyve, Imrédy Béla a vádlottak padján vagy Szabó Csaba a közelmúltban megjelent Egyházügyi hangulat - jelentések című kötete. Velük szemben kötetünk bár valóban - részben - eleget tesz e követelménynek, amikor Kádár János és társai pereinek fennmaradó iratait publikálja, de át is hágja azt, amikor annak hiányaira hivatkozva formailag nem, tartalmilag azonban nagyon is kapcsolódó (párt)iratokat is beválogattunk. Mentségünkre szolgáljon, hogy e klasszikus szabályokat megsértve, leginkább olyan iratokkal egészítettük ki a periratokat, amelyek eredetileg azok részét képezték (Kádár János 1951. májusi kihallgatása, júniusi vallomása), vagy azok előzményét (Rákosinak, Kiss Károlynak írt feljegyzések stb.) képezték, illetve a hiányzó iratokat „hidalják át" (testületi ülések jegyzőkönyvei), majd kötetünk végén ismét pártira­tok segítségével egyfajta lezárást jelentenek. Ezek formailag is elválnak egymástól, mintegy keretbe ágyazzák a valódi periratokat. Lényeges eltérés a forrásközlés bevett szabályaitól, hogy az iratokat nem keletkezésük, hanem - az olvashatóság érdekében - tartalmuk sorrendjében közöljük (így pl. Zöld Sándor haláláról 1962-ben keletkezett jelentést az 1951 -es iratok között). A felülvizsgá­latnál - az egyes pereken belül - tartottuk magunkat a vádlottaknak ahhoz a sorrendjéhez, ahogy az 195l-es és 1954-es perekben szerepeltek. Magukat a peranyagokat viszont az 1954-es perújrafelvétel sorrendjében, tehát az 195l-es sorrenddel éppen fordítottan kö­zöljük. Az iratokat mai helyesírással közöljük, ahol - indokolt esetben - a betűhű közlést választottuk, ott ezt külön jelöljük. A nyelvhelyesség szempontjából indokolt betoldáso­kat, illetve törléseket szögletes zárójelbe tesszük. Az egyes iratokat címmel láttuk el, ahol pesig a keltezés hiányzik az iratról, azt szintén szögletes zárójelben tüntetjük fel. Amennyi­ben a közölt irat nem írógépen, hanem kézzel íródott, ezt jegyzetben jelezzük.

Next

/
Thumbnails
Contents