Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

Az utak elválnak Kádárnak majd egy évvel később-még mindig csak meghívottként - 1956. március 12-én nyílt módja arra, hogy sérelmeit előadja a központi vezetőségnek. Rákosi Mátyás az SZKP XX. kongresszusáról számolt be ekkor. Kissé hosszúra nyúlt hozzászólásában Kádár ugyan nem beszélt arról, hogy „miért tett fiktív val lomásokat 1951 -ben", de már megtalálta azt a stílusát, ami főtitkárként is jellemezte, humora olvasva kevésbé érvényesül, de üde színfoltot jelentett a többi hozzászólóhoz képest.

625 A magára kiosztott szerep szerint ő volt az, aki kimondja, amit más csak gondol, aki kinyitja a száját. Beszédében - ennek megfelelően - a leggyakrabban a „megmondom, elvtársak" szófordulatot alkalmazta. „Megmondom, elvtársak - tért rá végül beszéde lényegére -, szerintem a törvényesség kérdését a politikai bizottság még nem rendezte úgy, ahogyan azt rendezni kell, olyan módon, ami teljes megnyugvást és biztonságot ad az emberek számára." Ebben bizonyára igaza lehetett, csakhogy nem a törvényesség biztosítását, a még mindig nem rehabilitáltak szabadon bocsátását követelte, hanem ahogy egykor Péter Gábor vált mániájává, úgy hozta most már sokadszor szóba Farkas Mihályt. „Megmondom, ehhez a rendezéshez mi kell. Elvtársak, nem lehet az, hogy a Farkas Mihály elvtárs anélkül, hogy felelt volna a párt előtt, itt ül - nem ült ott, éppen katonai továbbképzésben részesült a Szovjetunióban - a központi vezetőség tagjai között és nekem, ha találkozom vele, kezet kell fognom vele. Nekem az a nézetem, hogy az ő kezéhez vér tapad, s a minimum, hogy politikailag felelősségre vonják és megfelelő pártbüntetést kapjon." Kádár nem tudta azonban megtagadni önmagát, s próbálta tovább fokozni:. „Nem lehet, hogy Farkas Vladimír a dolgozó nép 3500 forintjáért egyetemi asszisztens, vagy nem tudom én docens, vagy mi legyen.

626 [...] Azt szokták mondani a régi világban, hogy akinek Krisztus a barátja, az mindent megengedhet magának. Hát ne legyen egy olyan új közmondás, hogy akinek a Farkas Mihály a papája, az mindent megengedhet magának, azzal szemben a törvény nem érvényes."

627 E mélyrepülés után Kádár valóban magasra szárnyalt. „Volt egy időszak, amikor, ha lent valahol a járásban valamelyik ember nem jót csinált: baloldali szektariánus, ki a pártból és a többi. Most van a jobboldaliság. Kérem, elvtársak, a jobboldaliság az egy komoly dolog." Majd megkérdőjelezte, miért kellene jobboldalinak nevezni azt, aki úgy véli, hogy az SZKP desztalinizációs XX. kongresszusa őt igazolta. Ez a kádári „szövetségi politika": szüksége volt a „jobboldaliak" támogatására - voltak a KV-ban néhányan, akik Nagy Imrében látták a kibontakozást (a központi vezetőségen kívül meg még többen) -, tehát „De megemlítem, hogy itt van Lakatos elvtárs, a Pest megyei tanács titkára, aki egy munkásmozgalmi ember, [... | szóval semmi vaj nincs a íején [...] Kint az árvíznél találkoztam vele, s mondtam neki, nem helyesen intézkedtek. Rögtön kirántotta zsebéből a pecsétes igazolványt, melyben igazolta magát. Szóval magával hordja a vízben, még éjszaka is az írást, hogy ő fedezve legyen. (Derültség.) Egyébként egy rendes ember. Hát ilyen szellem van nálunk." - Farkas Vladimír ekkor a Lenin Intézet hallgatója volt, de Kádár beszédének a hatására gyorsan eltávolították onnan. 627 „Szóltam arról is - emlékezett vissza Kádár 1989-ben -, hogy a bűnösöket nem vonták felelősségre." „Kikre gondolt? - hangzott Kanyó András kérdése. „A párt legfelsőbb vezetésében ott volt Rákosi, Gerő, Farkas, belügyminiszter volt Piros László, de voltak mások is. Ne értsen félre, én nem akartam bosszút állni, mert már akkor is az volt a véleményem, s ezt meg is mondtam: a bosszúállás újabb bosszút szül... " (Kádár János - Végeiket rat. 94. p.) Valójában Kádár egyedül a távol lévő Farkasról beszélt.