Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA
nyitott feléjük, hogy később éppen ő számoljon le velük, még írmagjukat is kiirtsa a központi bizottságból. Következett azonban beszédének legnagyobb bravúrja, ami már saját emancipálódásáról szólt. „Kérem, elvtársak, én évekig éltem és dolgoztam Rákosi elvtárssal, mindennapos, közös munkán és megmondom maguknak, soha életemben olyan nyugodtan nem aludtam - célzott talán Rákosi Rajkot leleplező „álmatlan éjszakáira" -, mint akkor, mikor nekem az volt a feladatom, hogy figyeljek arra, hogy Rákosi elvtárs, Gerő elvtárs, Révai elvtárs, és hozzáfűzöm, Farkas Mihály, 628 mit mond, mit tesz, mert egy becsületes kommunistának ez a dolga, hogy törje a fejét, hogyan kell végrehajtani és mit tehet ő a maga részéről hozzá. Ez egy áldásos állapot volt, elvtársak." Mondhatnánk, ízlés dolga, csakhogy Kádár beszéde itt egy - szinte észrevehetetlen, de annál lényegesebb - fordulatot vett. „Megmondom, ebben volt egy bizonyos vakbizalom is, és az a vakhit és vakbizalom nem egészséges vonása a pártéletnek." Holott - Kádár szerint - „bizalomra igenis szükség van, elvtársak". Csakhogy ez a bizalom megrendült. „És én megmondom, ma néha még az is felmerül az emberben, hogy vajon azt gondolják-e [ők fent], amit mondanak? S ha nekem [!] ilyen kételyeim felébredhetnek bármelyik vezető elvtárs iránt - ez azt jelenti, hogy nem bízhatok a központi vezetőségben, és nem tudom teljes erővel végrehajtani azt, amit a központi vezetőség mond." Hihetnénk, hogy Kádár valóban - egyébként kiválóan - az általános bizalomvesztésről beszélt, de megint csak egy „apró részletről", vagyis Farkas Mihályról szólt. Azt hitte, hogy Farkast nem meggyőződésből tették ki - Nagy Imrével együtt - a politikai bizottságból és a titkárságból, hanem valami „kompromisszum kedvéért, hogy Nagy Imre kizárásához hozzákapcsolják". 629 Mindez azonban nem igaz. „Tévedtem, tényleg őszintén gondolták az elvtársak: [Farkasnak] nincs helye a politikai bizottságban és a titkárságban." Végül Kádár ismételten gyilkosnak nevezte Farkast: „Megmondom, elvtársak, azok után, ami nálunk volt, holttestek állnak közöttem és Farkas Mihály között, ártatlanul meggyilkolt kommunisták holteste[i]..." 63 " Talán mondani sem kell, a központi vezetőség tagjainak Kádár beszéde után elakadt a lélegzetük. Rákosi rögvest bejelentette, már döntöttek arról, hogy Farkast („Farkas elvtársat") visszahívják a szovjet katonai iskoláról. 631 „Úgy tudom - indokolta a késedelmet -, Farkas elvtárs beteg, amiatt nem tudott eljönni, [...] úgy tudjuk, valamilyen ragályos betegséget kapott". Ez a kór később nagyon is „ragályosnak" bizonyult. Rákosi visszaemlékezései szerint Kádár „magából kikelve és üvöltve követelte Farkas Mihály felelősségre vonását, mint akinek vér tapad a kezeihez". Farkas alapvetően joggal hitte ugyan, hogy Kádárt Rákosi tüzeli ellene, de a Pest megyei első titkár most túlment ezen, így éppen Rákosi volt az, aki megérezte Kádár „Farkason keresztül engem is támadott arra az esetre, ha nem járunk el ellene". 632 Az ülésen a kádári attak után elsőként Rákosi egyik utódjelöltje, Szálai Béla tért magához. Beszámolt arról, hogy a politikai bizottság határozata alapján ő tárgyalt MoszkváEgyszerűen mesteri koreográfia, ahogy Farkast a többiekkel ellentétben már nem elvtársnak nevezi. 629 Farkast 1955. április 14-én váltották le, s küldték a Vorosilov Akadémiára, hogy vezérkari tanulmányokat folytasson. 630 MOL M - KS 276. f. 52/33. őe. 19. f "' A politikai bizottság januárban határozott erről. 632 Rákosi: Visszaemlékezések. 2. 1000. p.
