Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

sem tegezem vissza.

606 így alakult ki, hogy ő tegezett, én pedig magáztam."

607 Kádár tehát - soha sem - még helyetteseként sem vette magának a bátorságot, hogy viszonozza Rákosi tegezését. A szabadulása utáni beszélgetésen, a pártvezér - láttuk, Kállait keményen magázta - Kádárral felelevenítette ezt a „hagyományt", aki viszont megmaradt a magázásnál. Csak most, ebben a feljegyzésben vállalkozott arra, hogy - ráadásul írásban, vagy éppen azért - viszonozza a bizalmas megszólítást: „Remélem, szabadságod alatt jól pihentél és kívánom, hogy levelem jó egészségben találjon." Egyben biztosította a pártvezért, hogy nem személyes ügyeivel akarja terhelni, hiszen azokról - szintén levélben - előző nap már beszámolt Ács Lajosnak. Valóban nem erről volt szó, a pártmunkás írt a pártmunkásnak, hogy amennyiben „nézetei" helyesek, akkor: „vedd figyelembe őket esetleges intézkedések megtételére, illetve kezdeményezésére". Ez azonban még csak a kísérőlevél volt, ami csak a címzettnek szólt. Magában a - meglehetősen zavaros és csapongó - feljegyzésben Kádár gyorsan a lényegre tért, leszögezte, hogy „azzal a ténnyel, hogy '953 júniusában nem a KV, hanem a kormány (Nagy Imre országgyűlési beszéde) lépett először az ország elé az elkövetett hibákkal, az idén tavasszal, a Rákosi-képek levételére vonatkozó, egyébként is kétes értékű határozatnak otromba keresztülvitelével, a dolog alaposan el lett rontva". Miközben tehát a külvilág, vagy akár csak a pártközvélemény (Hegedűs András) úgy látta Kádárt, hogy az inkább - még Nagy Imre bukása után is, vele - a miniszterelnökkel szimpatizál, de legalábbis jóindulatú semlegességet tanúsít, addig a feltörekvő kerületi titkár valójában nagyon is részese kívánt lenni a hatalmi harcnak, méghozzá Rákosi oldalán. Kádár idézett véleményével annak a nézetének adott hangot, hogy Rákosinak 1953 nyarán nem kellett volna átengednie a kezdeményezést Nagy Imrének. Hibának nevezte a vezér képeinek eltávolítását a közintézményekből, amelynek konkrét, „otromba" kivitelezése még ártott is Rákosi tekintélyének. Ennek tisztázása után látszólag kiállt Gerő mellett. Hivatkozott „az egyébként kiváló" - Rákosi távollétében meghozott és Nagy Imre nagyon is átmeneti győzelmének bizonyuló-októberi határozatra, amelynek azonban nem kellelt volna kíméletlen harcot hirdetnie a „szembenállókkal" (értsd Gerőékkel) szemben.

608 Valójában azonban - bár a feljegyzésnek különösen ez a része a megszokottnál is zavarosabb -, Kádár most először bírálta Gerőt. Ahogy mindehhez neki is bátorságra volt szüksége, úgy próbált most a sokszor gyávának nevezett Kádár Rákosiba lelket önteni, mondván: „Rákosi elvtárs! Itt bátrabb és másfajta intézkedések szükségesek." Majd megismételte az akkor már egyáltalán nem olyan divatos dörgölődzését a pártvezérhez, s kiállását Rákosi mellett Nagy Imrével szemben, végül Gerő bírálatát: „Nem tartható szerintem az, hogy az MDP főtitkárának - Rákosi ekkor, az 1953. júniusi fordulat óta „csak" első titkár volt - személye jobban előtérbe ne legyen állítva. Nem egészségtelen és káros személyi kultuszról van szó." S hogy félreértés ne legyen, „értsék meg az emberek, 61,6 Rákosi hús/ evvel volt idősebb Kádárnál. 607 Kádár János - Végakarat. 21. p. 608 Kádár mellékesen áldását adta-többek között - Fock Jenő átmeneti eltávolítására, s rögvest „törpének" minősítette leendő miniszterelnökét.