Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

tessék a fogollyal, nincs „menekvés", nincs felsőbb fórum, amely igazságot szolgálhatna neki, ha nem ő árulta el az ügyet, akkor az ügy árulta el őt. Ha ez viszont így igaz, s Rajk tudta, hogy igaz, akkor az addigi ellenállása értelmetlenné vált, s egyben minden további „tagadása" is az. Ahogy a tagadásnak és a beismerésnek sem volt innentől már tétje, úgy számára az életnek vagy a halálnak sem. Rajkot váratlanul, felkészületlenül érte letartóztatása, megvádolása. Kádár viszont készült rá, rettegett tőle, még meg sem történt, már kifordult önmagából, hiszen ő- Rajkkal ellentétben, de éppen az ő példáján okulva - pontosan tudta, hogy nem az igazság, hanem annak látszata számít. A felülvizsgálati tárgyaláson megkérdezték tőle, nyilván ezt tette 1954-ben kihallgatója is, miért nem vonta vissza az eredeti tárgyaláson beismerő vallomását.

425 Az erre adott válasza, amit Rákosinak külön is megírt, az magára a beismerésre is igaz: hiába tenné, hiszen Rákosi addigra már nyilván ismertette a központi vezetőséggel beismerését, ő volt tehát az, aki megtévesztette Rákosi elvtársat, aki ennek alapján referált a központi vezetőségnek, sorsa tehát nem bírái, hanem kizárólag a párt előtt dőlhet el. Nem a bíróságot, hanem Rákosit kell meggyőznie.

426 Soha nem fog kiderülni, mi játszódott le Rajkban, amikor elvállalta a rá kirótt feladatot, talán valóban hitte, hogy a nyilvános tárgyaláson, de még akár a kivégzésén is egy utolsó nagy szolgálatot tehet a „Pártnak". Talán - feltételezhető-, megértette az őt körülvevő, s megsemmisítésére törekvő világ teljes irracionalizmusát és saját tehetetlenségét. Az, hogy a bitó alatt saját hóhérait, Sztálint és Rákosit éltette - s erre éppen Kádár a koronatanú -, mindkét feltételezést igazolhatja. Kádár viszont - Rajkkal ellentétben - nem csak felkészülve, de a feszültségtől kimerülten került előbb vizsgálói, majd bírái elé. Rajk számára még tébolynak tűnt az ellene folytatott eljárás, amelyben őt vádolták összeesküvéssel. Kádárnál viszont a józan mérlegelést legyőzte az a mánia, hogy előbb Rajk, majd még inkább ő maga lett egy „összeesküvés" áldozata.

427 Rajk nemcsak értelmesebb, de büszke is volt - ez is egyfajta hiúság -, nem adhatott hitelt maga számára annak, hogy mindenki megtéveszthette. Kádár viszont éppen ezt tette, ha nem őaz áruló, az összeesküvő, akkor mindenki az lehet, aki ennek látszatát erősíti. Leginkább Szakasits, aki ellene vallott, azért hogy saját bűnét - Kádár megtévesztését - leplezze. Donath is összeesküvővé vált a szemében, hiszen nem volt hajlandó arra emlékezni, amire - mellesleg - maga Kádár sem emlékezett, nevezetesen ki és hogyan szervezte a Szakasitscsal történt találkozót. (Donath hosszú ideig abban a tévképzetben élt, hogy mindezek ellenére Kádár alapvetően jóindulattal viseltetik iránta, ifjúkori - s 1951-ig tartó - barátságukat nem tagadhatja meg, holott éppen fordítva volt: Kádár Donáthnak soha nem bocsátotta meg saját tévképzetét.) Senki sem volt képes erre, a találkozó megszervezésére emlékezni, majd tisztult a kép, s Kádár rájött, éppen a vizsgáló, Péter Gábor a fő rejtőzködő, egyedül ő úszta meg a 425 Párttagságának helyreállítása során, augusztus 5-én a KEB előtt is magyarázkodni kényszerült: „Idegileg és fizikailag olyan állapotban volt, hogy a bírósági tárgyalás során sem vonta vissza a vallomását. Mindent elvállalt, - a valóban elkövetett hibák mellett, a koholt, hazug vádakat is.

"(MOL M - KS 276. í'. 53/189. őe. 52.) Megdöbbentő módon 1989-ben Kanyó is megkérdezte tőle, „miért nem leplezte le a bírósági tárgyaláson a per koncepciós jellegét, azt, hogy akárcsak a Rajk-ügyben, ezúttal is hamis vádak alapján akarják Önt elítélni?" Kádár János - Végakarat. 78. p. 426 Lásd a 32b. számú dokumentumot. 427 Kezdetben Rajktól sem állt távol ez. a gondolat.