A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

határsávokból szintén előterjesztetett, egyelőre azonban elhalasztatott. Ugyancsak hallanom kellett a vádakat a püspöki kar ellen, amely a kormánynak minden, az állam és egyház viszonyának rendezésére irányuló törekvéseivel állandóan szembehelyezkedett, a népköztársaság alkotmányára az esküt nem tette le, s a stockholmi nyilatkozatot aláírni vonakodott, sőt félrevezette a kormányt, amikor az elmúlt évben az állította, hogy az egyház és állam viszonyának rendezése nem történhetik meg az apostoli Szentszék közreműködése nélkül, mert Lengyelország példája az ellenkezőjéről tanúskodik: ami ott lehetséges volt, lehetséges Magyarországon is; a szerzetesek ügye csak egy része azoknak a kérdéseknek, amelyek rendezésre várnak és azért nem tárgyalható a többiek nélkül. A kormány kész ennek a kérdésnek a tárgyalására, de csak azzal a feltétellel, hogy a püspöki kar a többi, az állam és egyház közt függőben lévő kérdésről is hajlandó tárgyalni. Ezekből, valamint azokból, amiket ezen a megbeszélésen mondottak, megértettük, hogy a szerzetesrendek feloszlatása befejezett tény, s azért a szerzetesrendeket megmenteni nem tudjuk, csak azon fáradozhatunk, hogy feloszlatásuk minél emberségesebb módon történjék és legalább az egyes szerzetesek megmentessenek. Mégsem szakítottuk meg a megbeszélést, már csak azért sem, mert abból értesültünk, hogy 200 kocsi áll készenlétben az elhurcolásoknak a következő éjjelen való folytatására, hanem azt mondtuk, hogy a kérdést a püspöki kar felé kell terjesztenünk. Július 5-rc ígértünk választ. A püspökök július 4-én jöttek össze. Mindazoknak ismertetése után, amik június 20-a óta történtek, előterjesztettük nekik a kérdést, hogy mindent megfontolva a püspöki kar lehetségesnek tartja-e a kormánnyal való megbeszélések folytatását vagy nem, illetve: a püspöki kar óhajtja-e a megbeszélések folytatását vagy nem. Egyben kifejtettük: a püspökkari bizottság véleménye ez: nyilvánvaló, hogy a püspöki kar nem köthet konkordátumot, vagy modus vivendit; az egyház és állam viszonyának rendezése ugyanis a nagyobb ügyek közé tartozik, amelyek a pápának vannak fenntartva; ez azonban nem akadályozza meg, hogy a püspöki kar a mindennapi élettel kapcsolatos konkrét ügyekről az állam vezetőivel megbeszéléseket folytasson és megállapodásra jusson. Mindazonáltal figyelemmel kell lennie híveink érzelmeire, ugyancsak meg kell fontolnia, hogy az állam vezetői az általunk aláírandó megegyezéssel bárminek hívják is azt, propagandisztikus célokra vissza fog élni. A püspöki karnak pedig nem lesz módja a való helyzetet ismertetni, sem az országban, sem azon kívül. Ugyancsak számolnia kell az apostoli Szentszék neheztelésével, amelyet a mi helyzetünkről alig fogunk tudni értesíteni. A püspöki kar figyelembe véve mindenekelőtt azt a veszedelmet, amely a szerzetesrendeket fenyegette, egyhangúlag a tárgyalások folytatása mellett döntött, mégis kizárva azokat az ügyeket, amelyek az egyház és állam viszonyára vonatkoznak és amelyeknek rendezése a pápához tartozik. Ezt kifejezetten kijelentve a kormánybizottsággal július 5-én folytatott tárgyaláson előterjesztettük az aktuális kérdéseket, amelyek a szerzetesek ügye mellett főképpen az istentisztelet, egyházkormányzat és hitoktatás szabadságára vonatkoznak.