Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

minisztratív nyomásnak engedve kényszerültek az együttműködésre. Bizonyára szép számmal voltak olyan karrieristák is, akik önként is megtettek minden szolgálatot, hogy jobb pozícióba, jobb plébániához jussanak. A többség azonban valószínűleg nem látott már más kiutat, mint a csatlakozást, és abban bízott, ha néha eljár a gyűlésekre, esetleg néha aktívabb szerepet is vállal és felszólal, vagy a híveket az állam iránti engedelmességre ösztönzi, akkor legalább megmaradhat papi hivatásában. Kétségtelen tény, hogy a haladó papok magyarországi mozgalma, a csehszlovák és lengyel példák, valamint a kormány és az egyház tárgyalásai idején sem szünetelő támadások (1950. július 11-én és augusztus 14-én ismét szerzeteseket telepítettek ki otthonaikból, 1950. augusztus 23-án a kultuszminisztérium a budapesti Hittudományi Kar valamennyi tanárát felmentette a szolgálat alól, megszüntetve a Pázmány Péter Tudományegyetem egyik legrégebbi fakultását)

126 végül is odavezettek, hogy a püspöki kar tagjai aláírták az állam képviselői által megfogalmazott „megállapodás"-szöveget (1950. augusztus 30.). A püspöki kar elismerte a Magyar Népköztársaság államrendjét és alkotmányát. (Ezt gyakorlatilag korábban is megtette.) Megígérte, hogy az egyház törvényei szerint eljár azok ellen, akik fellépnek a népköztársaság ellen és minden felforgató tevékenységet elítél. Felhívta a híveket, hogy tevékenyen működjenek közre az ötéves terv megvalósításában. A papságot intette a mezőgazdaság szocialista átszervezése ellen való fellépéstől. A püspöki kar kinyilvánította, hogy a jövőben a békemozgalmat is támogatni fogja. A Magyar Népköztársaság kormánya ugyanakkor garantálta az alkotmányban egyébként is lefektetett vallásszabadságot, valamint a katolikus egyház működési szabadságát. Felajánlotta 6 fiú és 2 leányiskola visszaadását, valamint azt, hogy ezekben megfelelő számú szerzetes tanár működjön. A kormány megígérte, hogy az egyház elemi szükségleteinek fedezéséről továbbra is gondoskodik, ezért garantálta, hogy 18 évig arányosan csökkentve megfelelő összeget utal ki egyházi célokra. Külön hangsúlyozta a papság illetményének kifizetését, ami 1945 előtt is mindig állami feladat volt. A megegyezés gyakorlati végrehajtására paritásos bizottság felállítását helyezték kilátásba.

127 A megállapodás leglényegesebb jellemzője, hogy olyan fontos kérdések, mint a Szentszékkel való viszony, a szerzetesek ügye - a nyolc egyházi gimnázium kivételével - egyáltalán fel sem merültek. Az egyház anyagi támogatásának ígéretéből pedig a kormánynak az az elképzelése olvasható ki, hogy a katolikus egyház 18 év alatt fokozatosan el fog sorvadni, ezért egyre kevesebb támogatásra lesz szüksége. A meg126 Balogh Margit - Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. Kronológia. Bp., 1993,292. p. 127 A megegyezés teljes szövegét idézi a Kis Újság 1950. szeptember 1 -jci száma után: A magyar katolikusok szenvedései 1944-1989. Havasy Gyula dokumentumgyűjteménye. Bp., é. n. [1990] 126-127. p. A megegyezés 1990. február 6-ig érvényben volt, ekkor Németh Miklós akkori miniszterelnök és Paskai László bíboros, esztergomi érsek közös nyilatkozatukban kölcsönösen semmisnek mondták ki az 1950. évi megállapodást és felbontották azt.