Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

templomnak az Egyetemi-templomnak s a Váci utcai Szent Mihály-templomnak körzetéből. Ehhez arányítva nem volt nagy az érdeklődés. Szombaton meg sem látszott, hogy az iskolások gyóntatása folyik. A gyóntatószékeknél sorba álltak a gyónásra várakozók. Köztük mindenütt voltak gyermekek. Organizátorok, főrendezők nem működtek sem a gyónásnál, sem a vasárnap reggeli áldoztatásnál. Az utóbbi alkalommal osztottak ki írógéppel sokszorosított imádságokat, de ezeket a sekrestyés osztotta ki, nem valami organizátorféle. Aránylag kevesen áldoztak a vasárnap reggeli 8 órás diákmisén. 60-70 iskolás gyermek lehetett azokkal együtt, akik a kórusról lejöttek áldozni. A kóruson ugyanis gyennekek énekeltek, de kevesen voltak (legfeljebb 15-20-an), s énekükön egyáltalán nem látszott, hogy rendszeresen gyakorolnának. A hanganyag is hiányos. Lehet, hogy énekkart próbálnak szervezni iskolásokból itt is, de a szervezésnek még nagyon a kezdetén vannak. Érdeklődtem, hogy mi az oka ennek a lassú és bizonytalan, nagyon kisméretű haladásnak. Azt mondták, hogy Szepezdi Ervin káplán, a tulajdonképpeni diáknevelő pap kórházban fekszik, helyét jelenleg Gyurisics pap (nem tudták pontosan megmondani a nevét) tölti be. Ez még nem tudja szervezni az iskolás gyermekeket. „Aztán a plébános urat sem kedvelik sokan" - mondta egyik anya. A gyermekek áldozásának miséjén a Szepezdit helyettesítő pap prédikált. Arról beszélt a gyermekeknek, hogy Krisztus csak azokhoz tér be, akik kinyitják számára lelkük kapuját. A kifogásolható részben ana hívta fel a gyermekeket, hogy az ünnepek alkalmával imádkozzanak sokat szüleikért, akik szinte emberfeletti módon küzdenek, dolgoznak, életüket pusztító munkában fáradoznak családjukért. - Az általában használt szólamot vette elő és kiszínezte. Délben visszamentem ennek a templomnak miséjére, amelyiken tavaly Sík Sándor beszélt, s azelőtt is mindig valami vendégszónok. Most Babocsa Endre tartotta ezeket a beszédeket. A mait is. A templomban most nyoma sem volt a Balázs idejét jellemzett nagy zsúfoltságnak, amely egyébként Sík Sándor tavalyi konferenciabeszédein is megvolt. A templomban az ülőhelyeknek 1/3-1/4 része üres volt. Sem hátul, sem oldalt s a padok közt sem álltak. A katolikus lapokat árusító, erősen Balázs-párti újságárus asszonynak említettem ezt. Egy idős „úriember" is állt ott. Közbeszólt, megjegyezte: „Pedig Babocsa plébános is jó szónok. Nem mond semmi bántót, ilyet most sem mondott." Egyébként - nem lehetett bekapcsolódnom más beszélgetésekbe. Nők, férfiak hazamennek mise után. Azok, akik reakciós hírek terjesztésével foglalkoztak s buzgólkodtak, azoknak legnagyobb része hiányzik már ebből a templomból. 2. A hét folyamán megtudtam, hogy Fülöp atya nincs már a Kun utcai templomban, s hogy a Bazilika 2 évvel ezelőtt gyorsan elhelyezett káplánja: dr. Szecsei György került helyébe diákgondozónak. Feltételeztem, hogy Szecsei igen óvatos, hiszen a két év előtti újévi beszéde után is nagy igyekvéssel próbálta menteni magát Elvtársnál. Feltételeztem, hogy óvatos a diákgondozásban s a gyóntatószékben is. Gyóntatószéké-