Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI
Valami érdekessége - talányossága - volt Bády prédikációjának is. Bády arról beszélt, hogy világszerte milyen egységes a katolicizmus. Közben odavetette ezt: „...gyarló emberek vagyunk és még sokáig azok is maradunk." Hogyan értette, mire vonatkoztatta ezt? Talán a nála mostanában szokásossá lett gáncsoskodás nyilvánul meg ebben? Talányosnak hagyta kijelentését, s tapasztaltam, hogy más is felfigyelt erre a talányosságra. A Baross utcai templomban, ahol Halász plébános magatartásáról szerettem volna megtudni valamit, egy szintén fiatal pap: „Polyák atya" prédikált. Prédikációjában semmi nem volt, aminek feljegyzése indokolt lenne. 3. Most arról szeretnék beszámolni, hogy néhány pedagógus miképp nyilatkozott az expozéval kapcsolatban. 4. Eble Ede, volt tanfelügyelő, a Krisztina téri általános iskola nevelője: ez lehet kezdete a végnek. Most fel kell szabadulnia a lelkiismeretességnek, az emberi érzésnek, ami el volt nyomva bennük. Aztán jöhet a nagy külföldi kölcsön és felvirul az ország. A szocializmus, kommunizmus, sőt a szakszervezet is csak akadályozni tudta a fejlődést a múltban. A közelmúltban sem ért el semmit. (Nagy reakciós szólt ebben.) Márkus Emília, Szív utcai általános iskolai tanítónő, volt háztulajdonos: „Most is csak azt mondom: loptak, csaltak, raboltak eddig. Türelmet, megértést, igazságot igazán nem várhatunk tőlük. Minderről csak akkor lehet szó, ha elpusztulnak." Halmágyi Sándor MTH 192 iskolai nevelő, akinek főigazgatósági beosztásában jelentős szerepe volt. Innen áthelyezték az MTH-iskolához, de kijelentéseiben bizonyos párthüség nyilvánult meg. „Rákosi elvtárs nem miniszter, de főtitkára, vezére tovább is a Pártnak. Az egész változás gazdasági, termelési érdekből vált szükségessé. Olyan, mint a NEP-korszak 193 volt a Szovjetunióban. Végeredményében a Párt s az építés megerősödése következik ebből." A XVI. kerületi (sashalmi, Hősök terei 194 ) általános iskola egyik nevelője, aki Deszkáss Gusztáv volt igazgató veje. Nevét elfelejtettem. Egyszer látogattam nála, most a nálam maradt iratokban nem találtam meg a nevét. „Küzdünk, vesződünk, nem hiszünk az új kormány életképességében. Jellemző a közhangulatra, amit Sipos Ferenc, a mátyásföldi gimnázium igazgatója csinált. Sipos nyolc hónapig nem fizetett tagdíjat, erre kitették a Pártból. Ki akarta dobatni magát a Pártból, és a pedagógusok 8 hónapon át mulattak ezen az erőlködésén. Terve sikerült, ~ Munkaerőtartalékok Hivatala: a minisztertanács által az ipari szakmunkásképzés biztosítására 1950-ben létrehívott, 1957-ben megszűnt szerv. Az ipari iskolák, illetve ezek oktatási anyagai, tanműhelyeik módszertani irányítása tartozott a feladatkörükbe. 193 Az OK(b)PX. kongresszusa (1921. március 8-16.) határoztad az Új Gazdasági Politikára (Novaja Ekonomicseszkaja Polityika - NEP) való áttérést. A parasztok beszolgáltatási kötelezettségét a terményadó váltotta fel. A NEP keretében újból engedélyezték a magánkereskedelmet és magánkisipart is. A központosított tervgazdálkodás (az első ötéves terv 1928-1933) váltotta fel. 194 László István elírta, ugyanis a XVI. kerületi Hősök terei általános iskola nem Sashalmon, hanem Rákosszentmihályon található.