Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI
de annyiban ráfizetett, hogy leváltották az igazgatóságról és valószínűleg át is helyezik. Ilyen a pedagógus-közhangulat a Pedagógus Szakszervezetben is." Farkass Endre, az Izabella utcai iskola nevelője, soká volt minisztériumi (parasztpárti) előadó: „Nem lesz lényeges változás. Az esemény okai, előzményei hasonlók ahhoz, ami Szovjet-Oroszországban a NEP-korszak rövid idején volt. Mezőgazdasági termelésünk bajokkal küzdött, nem tudtunk szállítani Kelet-Németországnak, ezért volt szükség ideiglenes engedményekre. Ennek talán ellentmond az a tény, hogy Rákosi már nem főtitkára a Pártnak. Jelenleg nincs is főtitkár, csak 3 titkár. Minden lényegtelen. Rákosi irányít tovább is." Nagyjában ugyanilyen volt az a beszélgetés, aminek foszlányait el lehetett fogni a pesti ferences templom előtt várakozó reakciós úrhölgyek és öregurak csoportjaiból. A fiatalok - lányok és fiúk - a szokottnál is kihívóbban nevetgéltek, vinnyogtak. Ugyanúgy a Váci utcai templom előtt a Maklári-lányok is, akik most a szokottnál többen is voltak: 16-an. László István 38. 1953. július 10-i jelentés JÚLIUS 10. Szeretném, ha minél előbb beszélhetnék Elvtárssal, mivel az események most nagyon meghaladják az eddigi szempontokat. 1. Búzás János (nevére rosszul emlékeztem, amikor Juhász Jánost írtam) volt tanulónk ügyében hétfőn beszéltem Dene elvtársnővel. Az elvtársnő kedden beszélt Búzással s megígérte, hogy álláshoz juttatja őt. Búzás megszokta az ígéreteket, de ezzel az újabbal mégis fokozódott bizalma és közlékenysége. Helyzetének tanulságaképp elmondta, hogy a piaristák nagyon keveset törődnek azokkal a fiatalokkal, akiknek tanulmányaik befejezetlenek. Ennek magyarázata, hogy a piaristák engedélyezett utánpótlási kerete szűkre szabott. Ö nincs benn ebben a keretben, de azért állandó összeköttetést tart fenn a piaristákkal. Piaristának érzi magát. Aznap is meglátogatta az egyik piaristát. Mindezzel kapcsolatban elmondta, hogy a piaristák azokkal a felszentelt szerzetestanárokkal sem törődnek eléggé, akik nem maradhattak a rendben. Bizonyos fokig összetartják őket, de ez korántsem hasonlítható ahhoz, ahogy a volt jezsuiták összetartása érvényre jut ma is. A jezsuiták összetartása ma is nagyon szoros és összeköttetést tartanak fenn sokfelé. Ő nem tartja helyesnek, hogy a piaristák az összetartást ilyen liberálisan kezelik. A környezet hatása meglátszik a magukra hagyott piaristák életén. Szégyenkezéssel említette meg, hogy a piaristák közül is többen nősültek meg. Felháborodással említette, hogy a mátyásföldi (XVI. kerületi Corvin Mátyás