Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

szervek, elsősorban a csendőrség végezte el. Nem volt titok ez időben már az sem, milyen sors vár a kiszállított emberekre a haláltáborokban. A magyar zsidóság tragédiájára 1944 júniusában, röviddel a deportálások kezdete után felfigyelt a semleges országok és a tengellyel hadban álló államok, elsősorban az Egyesült Államok kormányzata és közvéleménye. A Sztójay-kabinet nem térhetett szó nélkül napirendre a figyelmeztetések és tiltakozások felett. 1944. június végén több minisztertanács és egy koronatanács is foglalkozott a deportálásokkal és a nemzetközi reagálással. Jungerth-Arnóthy Mihálynak, a külügyminiszter állandó helyettesének elévülhetetlen érdeme, hogy megpróbálta a szó legszorosabb értelmében rádöbbenteni a minisztereket, ha netán még nem tudták volna, hogy milyen embertelen körülmények között folyik a deportálás, kimondta a bűvös szavakat: „elgázosítás" és „elégetés", és nem titkolta, hogy mindennek milyen következményei vannak Magyarország nemzetközi megítélésében már az adott pillanatban, és milyen következményei lesznek a háború után.

124 A június 21-i minisztertanácsnak Endre László és Baky László belügyi államtitkárok, valamint Faragho Gábor altábornagy, a csendőrség országos felügyelője szó- és írásbeli jelentést tett a zsidóság összegyűjtéséről és kiszállításáról. A kormányüléseken a hangadó, mint legtekintélyesebb politikus, Imrédy Béla volt, aki szinte minden alkalommal a miniszterelnök és a külügyminiszter állandó helyettese után elsőként fejtette ki véleményét. Az MMP vezetője magát a deportálást egyáltalán nem helytelenítette és nem ellenezte, sőt, hangsúlyozta, hogy szerinte „... óriási cselekedet a zsidóktól való megszabadulás ..." "

5 Jaross egy következő minisztertanácson még nyíltabban beszélt: „Hogy a zsidók hová mennek, minket végeredményben nem érdekel. Az ország érdeke, hogy a zsidók gyorsan legyenek eltávolíthatók. Kérdés sürgősen rendezendő a németekkel való tárgyalások útján."

126 Imrédy mindössze a lebonyolítás módjában és körülményeiben látott kifogásolható mozzanatokat. Feleslegesnek és elkerülendőnek ítélte az atrocitásokat, az egyéni kegyetlenkedéseket, amelyek ellen a minisztertanács tiltakozzék, mert gondolni kell a nemzetközi közvélemény és a magyar nép reagálására. Fontosnak tartotta a Vatikán és a magyarországi egyházak véleményének figyelembevételét, különös tekintettel a sárga csillag viselésére nem kötelezett zsidók mentesítésére a deportálástól. Felvetette a felelősség kérdését is, mégpedig kettős vonatkozásban. Az írásbeli egyezmény elmaradását a németekkel nyilvánvalóan azért tette szóvá, mert így a dolog teljes ódiuma a magyar államra hárul. Hangsúlyozta azt is, hogy „...a kormány nem volt kompetens, az országgyűlésnek kellett volna ezért a felelősséget vállalnia".

127 Továbbá 124 Történeti Hivatal V-79802/3-a. Az 1944. június 21-i minisztertanács kézzel írott jegyzőkönyve. 125 Uo. 126 MOL K 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 261. doboz. Az 1944. június 24-i minisztertanács jegyzőkönyve. 1-7 Történeti Hivatal V- 79802/3-a. Az 1944. június 21-i minisztertanács kézzel írott jegyzőkönyve.