Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
I. FEJEZET BEVEZETÉS
vagy akár csak irányelvet nem kapott a kormányzóhelyettesi javaslat dolgában való állásfoglalásra. Imrédy azonban nem azért volt a szélsőjobboldali ellenzék legtapasztaltabb politikusa, hogy ne érzékelte, ne ismerte volna a lappangó német véleményt, és minden külön értesítés nélkül is tisztában volt azzal, hogy tőle a birodalmi fővárosban határozott szembefordulást várnak Horthy István személyével és hivatalával. De nem csupán a németek ki nem mondott óhajának kívánt eleget tenni. Úgy vélte, most van itt az ideje, hogy törlesszen a Horthy-klánnak és személyesen a kormányzónak, amiért kiebrudalta őt a miniszterelnöki székből. Nem tartotta kívánatosnak azt sem, hogy az új intézmény révén erősödjék, a fennálló hatalmi konstrukció. Bárdossy László - aki maga is legfeljebb félszívvel támogatta a kormányzóhelyettesség ügyét és nyilván szerepe volt az utódlási klauzula kimaradásában - legalább annyi gesztust kívánt volna tenni az államfőnek, hogy biztosítja a javaslat minden hozzászólás nélkül való elfogadását a parlamentben. Vita esetén ugyanis szóba kerülhetnek Horthy István politikai nézetei, és megkérdőjeleződhet a tisztségre való alkalmassága is. A törvényjavaslat beterjesztésének napján, 1942. február 9-én, majd a következő napon, a parlamenti pártok, frakciók vezetőinek részvételével megtartott értekezleteken hosszas vita után megállapodás született, amelynek értelmében a képviselőház ülésén a pártszövetség nevében Imrédy Béla, a nyilasok képviseletében Csia Sándor elvi deklarációban ismerteti pártja álláspontját. A többi párt lemondott a felszólalás jogáról. Imrédy perfid módon járt el az ügyben. A február 9-i zártkörű pártközi tanácskozáson élesen ellenezte a törvényjavaslatot. Még aznap este megírta a parlamenti tárgyalásra szánt beszédét, és ismertette Jaross Andorral, a helyettesével. Jaross tehát pontosan tudta, hogy vezére nem elvi deklarációra, hanem nagyszabású és polemikus beszédre készül. A február 10-re kitűzött megbeszélésen már nem Imrédy, hanem Jaross képviselte a pártszövetséget, amelynek nevében elfogadta a már említett egyezséget. 102 így Imrédy, legalábbis saját értelmezése szerint, személyéhez kötött obligót nem vállalt a parlamenti manifesztáció jellegét és tartalmát illetően. A törvényjavaslat képviselőházi tárgyalásának napján, 1942. február 10-én elmondott beszédében Imrédy egészében elsietettnek, elhibázottnak és feleslegesnek nyilvánította a kormányzóhelyettesi intézményt. Kifogásolta, hogy bár a javaslat jogilag nyitva hagyja az utódlás kérdését, politikailag mégis befolyásolja az utód személyének megválasztását. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a kormányzói szék megüresedése esetén automatikusan ne a kormányzóhelyettes foglalja el a hivatalt. Szóvá tette azt is, hogy az új kormányzó is élvezné a kifejezetten Horthy Miklós személyére szabott, 1937-ben kiterjesztett jogkört. Nem említette ugyan név szerint Horthy Istvánt, de félreérthetetlenül ellene szólt, hangsúlyozva, hogy amennyiben mégis sor kerül a törvény elfogadására, akkor kormányzóhelyettesnek csak olyan férfiút vá102 MOLK 510. XXIII. kötet, 135. és 136. p. 52