Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
I. FEJEZET BEVEZETÉS
lasszanak meg, „... aki az új Európa lelkét is meg tudja látni a maga valójában és meg tudja találni azt a szintézist, amely sajátos és örök magyarságunkat ezzel az új európaisággal összehangolja". 103 A képviselőház 1942. február 12-én elfogadta a törvényjavaslatot, február 19-én pedig az országgyűlés felső- és képviselőházának együttes ülése Horthy Istvánt „közfelkiáltással" kormányzóhelyettessé választotta. A pártszövetség képviselői a nyilasokkal együtt mind a szavazást, mind a választási aktust bojkottálták. A kormányzóhelyettesség intézménye Horthy István néhány hónappal később történt halálos kimenetelű légi balesete miatt államtörténeti epizód maradt, mégis messzemenő következményekkel járt. A kormányzó ugyanis úgy vélte - a szélsőjobboldali ellenzék, elsősorban Imrédy denunciáló jellegű felszólalása következtében is -, hogy bizonyítania kell a magas közjogi méltóságba emelt és immár utódjának tekintett fia hűségét a tengelyhez. Ennek legjobb módját abban vélte megtalálni, hogy Horthy István képzettségének és repülőfőhadnagyi rendfokozatának megfelelően mint vadászpilóta személyesen vegyen részt a keleti „kereszteshadjáratban". Alig néhány nappal a választás után, február 25-én levélben tett ígéretet Hitlernek arra, hogy fia kimegy a frontra, teljes mértékben az ő eddig folytatott politikáját követi, „megbízhatóan és hűségesen" ahhoz fogja magát tartani. 104 Idősebb fia elvesztése sebezhetővé tette Horthyt, akit - ahogyan ez 1944. október 15-16-án kiderült - zsarolni lehetett akkor már egyetlen gyermeke, ifj. Horthy Miklós életével. A magyar konzervatív politikai elitben 1941-1942 fordulóján, elsősorban az angolszász nagyhatalmakkal bekövetkezett hadiállapot miatt, megérlelődött a miniszterelnök leváltásának gondolata. A kormányzóhelyettesi intézmény létrehozása és Horthy István megválasztása során tanúsított kétértelmű, korántsem mindig az államfő intencióit követő magatartásával Bárdossy kiváltotta Horthy Miklós bizalmatlanságát is. A kormányzó nem engedélyezte számára, hogy bizonyos személycserékkel még inkább jobbra tolja kormányát, sőt mi több, 1942. március 7-én őt magát is felmentette tisztségéből. Helyette bizalmas barátját, Bethlen István politikai környezetének beltagját, Kállay Miklóst nevezte ki miniszterelnöknek. Imrédy és pártja az új kormányfő hivatalba lépését követő hónapokban várakozó álláspontra helyezkedett. Nem is volt semmi okuk a bírálatra, hiszen Kállay 1942 késő őszéig elődje politikáját folytatta. A 2. magyar hadsereg kiszállításával a keleti frontra az ország még inkább belebonyolódott a háborúba. A miniszterelnök változatlanul „magyar háborúról", a tengely győzelmébe vetett törhetetlen hitéről tartott szónoklatokat, antiszemita kitételekkel színezve beszédeit. Kállay politikájában 1942 november-decemberében kezdődött bizonyos módosulás, igazodva a háború menetében kibontakozó lassú fordulathoz az antifasiszta koalíció javára. Ez időben indultak meg a béketapogatózások Nagy-Britannia és az KN 1939-1944. XIII. kötet, 53. p. 1942. február 10. Adap. Serie E. Band I. 284. sz. dokumentum, 533. p.