Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

jó sorsa is. Gyermekei ők is e hazának, véreztek sokat érte, közös harcainkban össze­kovácsolódtunk és a magyar haza otthon az ő számukra is. Tagjai a politikai nemzet­nek, de ugyanakkor hűséges őrzői népi jellegüknek, nyelvüknek, szokásaiknak, mű­velődésüknek. Értékes kövek Szent István magyar országának megbonthatatlan eszmei épületében. Nacionalizmus, hazaszeretet, faj szeretet, faj védelem, mindannak a gondozása, ami drága nekünk, mert magyar, ebben a küzdelemre hivatott életben harcos katonai szellemet igényel, tehát a támadásra készséget éppúgy mint a védekezés szívósságát és mindezek biztosítására fegyelmet és fegyelmezettséget. Katonai szellem jelenti a tudatot, hogy amikor hív az, aki parancsolni rendeltetett, szó nélkül beállok a glédá­ba, jelenti a belső fegyelmezettséget, mely csak tudatos nacionalizmusból és mélyen átélt keresztény erkölcsből fakadhat. Ehhez kell a reformok legfontosabbika: a lelki reform, önmagunk átgyúrása, a tár­sadalom átitatása a keresztény szolidaritás szellemében, a keresztény erkölcsök pa­rancsolatainak a szavával. Ehhez kell áldozatosság, alázat, mélységes tisztelet és nagy odaborulás a Gondviselő Mindenható lába elé, ehhez kell valami abból, amit Krisztus követésének hívunk, a kereszthordozás készségéből. Kell az evangéliumi szellem, az okos szeretet, mert nem szeretet, hanem gyengeség az, amely a tolvajt fut­ni hagyja, a bűnös fölött elnéz. Az a harcos szeretet kell, amely korbácsot is tud a ke­zébe ragadni, jól tudván azt, hogy a nemzet templomában is vannak kufárok, akikkel szemben korbácsot nemcsak szabad, hanem kell is ragadni. A tisztesség, a becsületes, az erkölcsi integritás még nem került le a magyar társadalom oltárairól, de több és igazabb tisztelet kell hogy övezze, és akkor majd elül az az ocsmány rágalomhullám, amely néha oly ijesztően fut végig mostanában a magyar földeken. Meg kell tanulnunk - ez inkább a napos oldalon levőknek szól - lelkünkben és vi­selkedésünkben az egyszerűséget. Szegények vagyunk, magyarok és a szegénységet csak úgy lehet bírni, ha egyszerű formákkal párosul. Ne féltse ettől senki a luxusipart, a vendéglátó- vagy más ipart vagy kereskedelmet. Ha megnyugszik a világ és ez az ország ismét a rendnek és békének, de egy új és megingathatatlan, mert a népi egysé­gen és szociális igazságon nyugvó rendnek a szigete lesz, bőven fogja látogatni az idegen, most már nemcsak az egzotikumot és a hírhedt pesti éjszakát keresve, hanem tiszteletet adva az önmagában megújhodott népnek. Ott áll előttünk feladatként a társadalom, a közfelfogás reformja. Sok történt eb­ben az országban szociális téren. Az utolsó tíz-húsz esztendő tiszteletreméltó alkotá­sokkal gazdagította a magyar szociálpolitikát, inspirációt kapva az elesett magyaro­kért aggódó, rajtuk segíteni akaró szegedi szellemtől és annak megtestesítőjétől, az első magyar házaspártól, Főméltóságú Kormányzó Urunktól és fennkölt hitvesétől. De hogy tökéletes legyen ez a munka, a társadalomnak más lélekkel kell fogadni eze­ket az indításokat, más szellemi tartalommal kell megtöltenie a szociális munkát. Szeretet karitász nélkül, a szociális munka sem tökéletes. De az igazi szociális munka mélyén az igazságkeresés kell hogy álljon. A szociális igazság a modern országok igazi fundamentuma. Szociális igazság a kisember anyagi és lelki boldogulásának elősegítése. A remény, hogy fiamból különb ember lehet, hogy előtte szabad a pálya,

Next

/
Thumbnails
Contents