Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

hogy a tehetséget a környezet, a szegénység nem fojtja sárba, hozzátartozik egy nép optimizmusához és optimizmus nélkül nincs a nemzetnek sem jövője. És kell a szociális igazság, a megbecsülésben is, az emberek értékelésében is és ez nem igazodhatik születés, vagyon, csillogó külső vagy sziporkázó szellemi tehetség után, csak az után, hogy ki minő szolgálatot, minő hasznot tud nyújtani nemzetének és nemzetén túl az emberiség közös művének. A lélek, a társadalmi szellem reformját kiegészíti a gazdaság reformja. Az új gazdasági rend felépítésének tengelyében áll a magyar föld problémája. Lehet, hogy a mai helyzet tiszteletreméltó történelmi, termelési, kereskedelempolitikai okokkal támasztható alá, biztos, hogy számos nagybirtok olyan életszínvonalat tud biztosítani a munkásnak, amelyet talán a kisbirtokos nem tud, de mégis, a nemzetpolitika legfontosabb szempontjai megkívánják, hogy a föld tulajdona, vagy legalább birtoka, minél több kis egzisztencia kezében legyen, minél több ember legyen a maga gazdája, érezze az önálló munka felelősségét. Szükség van gyökeres reformra, de ezt következetesen és okosan kell végrehajtani. Elég józan, elég belátó a magyar föld népe, hogy tudja, értéket rombolni nem szabad és az átmenetet úgy hajtjuk végre, hogy az minél előbb, de a nemzetre minél kisebb kockázattal történjék meg. Lesznek a birtokpolitika ütemére, végrehajtási módozataira, az ideális jövő birtokrendszer tagozódására nézve is bizonyos eltérések, abban azonban, hogy gyökeres, gyors reformra van szükség, nézeteltérés nincs. Ha ezzel a tudattal ülünk le ezt a problémát tárgyalni, lehetnek gyümölcsöző viták, de széthúzás, vádaskodás, gyanúsítgatás, hogy ez el akarja gáncsolni a reformot, amaz meg mindenkit túl akar licitálni a demagógiában - el fog hallgatni. A harc a legélesebb formában a becsületes megélhetésért folyik. Ez a harc kettős: a nemzet harca azért, hogy a nagy magyar ncmzetcsaládnak jutó kenyér minél nagyobb, biztosítottabb legyen és egy másik harc a nemzctcsaládon belül, hogy a kenyérből kinek mekkora karéj jusson. A liberális kor eleinte azt vallotta, hogy állami beavatkozásnak nincs helye, de később maga is belátta, hogy nem lehet egészen szabadjára engedni az erőket. Ma már az ellenőrzési rendszerrel messzebb tartunk. A gazdaságpolitika a legtöbb országban közvetlen beavatkozásra irányul és az állam legfőbb gondja az, hogy mindenkinek jusson akkora karéj, amelyből magát és családját becsülettel fenn tudja tartani. Nem szabad megfeledkeznünk a kenyér növekedésének gondjáról sem. Meg kell találnunk azokat a módszereket, amelyekkel az igazságnak is eleget tudunk tenni és a termelés szempontjait is kellően érvényre tudjuk juttatni. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy a harcot a vagyon, a tőke ellen folytatjuk, mert ezáltal csak tartalékokat emésztünk fel. Az igazi harc a szegénység leküzdésérc irányul, arra, hogy legyen együtt annyink, amiből mindenkinek jut. Legyen nagyobb falatja annak, aki tesz valamit a nemzeti kenyér növeléséért. Őrizzük meg azt a kincset, amely egyéni leleményességben rejlik, de ugyanakkor törjük le a mohó profitéhséget, irtsuk ki a visszaéléseket, ültessük trónra a tiszta erkölcsöt nemcsak a magánéletben, de a gazdasági életben, s legfőképpen a közéletben. Szakítsuk szét az érdekhálózatok szövevényét, ültessük vissza a megbecsülés trónjára a munkát, legyen az bárminő, ha hasz-