Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

5. IMRÉDY BÉLA MINISZTERELNÖK BESZÉDE A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA KAPOSVÁRI GAZDAGYŰLÉSÉN 1938. szeptember 4. Magyar Testvéreim! Jó néhány hete, hogy a magyar élet különböző kérdéseiről a közvéleményhez szólottam s ezért különös örömmel tölt el, hogy ennek a gazdagyűlésnek a keretében a magyar Dunántúl szívében ismét megszólalhatok. Azt akarom, szálljon szavam messze, szerte az országba és ezért kérem ennek az impozáns gyűlésnek gazdanépét, ne vegye rossz néven, ha nemcsak mezőgazdasági kérdésekről fogok beszélni, hanem szólni fogok a magyar élet minden fontosabb problémájáról. Egy jubileumi esztendő fényes ünnepségei állnak mögöttünk, amelyeket emlékezetessé tett nemcsak a méltóságteljes pompa és a tömegnek a magyarság szent ereklyéihez, a Szent Koronához és a Szent Jobbhoz való zarándoklása, hanem az a szellem, az a lélek, amely ezekből a megmozdulásokból kiáradt és amely bizonyította a ma élő nemzedéknek megingathatatlan kapcsolatát a történelmi magyar múlttal, törhetetlen reményét, hogy a magyarság sorsa jobb jövő felé mutat és azt a vágyat és készséget, hogy ennek a jobb jövőnek kiküzdésére áldozatokra is hajlandó. Most az ünnepek után, itt állunk ismét a munka hétköznapjaiban, amelyekről ugyan nem lehet elmondani, hogy szürke hétköznapok volnának, mert hiszen jóformán minden nap eseményeiben a történelem szelét érezzük suhogni körülöttünk. A világháborút követő megkövesedése a nemzetközi helyzetnek, amely nem annyira nyugodt pihenéshez mint inkább ájuláshoz volt hasonló, elmúlt, a népek szunnyadó energiái dinamikus erőkké váltak, s az igazságon elkövetett erőszakosságok jóvátételéért kiáltanak. Ezekben a népek sorsát formáló időkben a mi külpolitikánk sem maradt tétlen. Alapelvei nem változtak. Amióta önálló magyar külpolitika van, annak pajzsára mindig két szó van írva: „Igazság és béke". Ez a nemzet egy évezred óta hű maradt önmagához, tudott vért áldozni magasabb érdekekért, de tudott időt és türelmet is áldozni. Tudatában volt felelősségének a nemzetek nagy családjával szemben és ezért nem keltett zavart, nem békétlenkedett, hanem a maga nagy távlatokba látó, a Napkeletről örökölt lelkével türelemmel várta, míg az igazság fája kinő a kis magból, mert tudta, hogy eljön az óra, amikor az igaz