Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

séges intézkedést a jobb kimunkálás érdekében meg kell tenni, és csak nagyon helyeselni lehet a jelenlegi pénzügyi kormányzatnak idevágó intézkedéseit, amelyeknek további tökéletesítésére érdemes volna pénzt költeni. Megismétlem itt azt a már korábban érintett gondolatot is, hogy az adóhivatalok megszüntetésével az alsó fokú adóügyi adminisztráció a jegyzőségekhez kapcsoltassék. Az egyes adónemeket illetőleg a jövedelmi adó jobb kimunkálásában látok bizonyos lehetőségeket, s azon felül a társulati adó egyes szabályainak a megváltoztatását is célszerűnek vélném, különösen annak a kérdésnek az elintézését, hogy a társulatok fizetett hitelkamat fejében és formájában ne vonják el az adó elől a nyereséget, amit talán olyképpen lehetne elérni, hogy - a különböző termelési ágak viszonyainak az eltérését figyelembe véve - a passzív kamatoknak a nyereségből levonható összege a saját tőke bizonyos százalékában maximáltassék. Az újonnan sokat szereplő adónemek közül a lisztforgalmi adó törlését nem tartom indokoltnak, mert a kenyér ára nálunk a külföldhöz viszonyítva még mindig nem túlságosan magas, úgyszintén nem tartom célirányosnak a cukoradó változtatását, mert a cukoradó elég érzékeny leszállítása és ezzel a cukor árának akár 20 fillérrel való olcsóbbodása sem emeli lényegesen a fogyasztást, s csupán azt eredményezné, hogy Budapest, tehát éppen a legtehetősebb réteg, amely a cukorfogyasztásnak a felét szolgáltatja, mentesülne bizonyos terhektől. (A borfogyasztási adó leszállítására a borkérdés kapcsán élőszóval óhajtanék kitérni.) Bár érthető a törekvés, mégsem volna célirányos az alkalmazotti különadó leszállítása sem, mert ez az adó progresszív és a kistisztviselőknél alig érezhető könnyebbséget okozna csak, amellett, hogy erősítené a közalkalmazottak fizetésemelésre irányuló kívánságait. A házadó kulcsának mérséklése sem jelent sokat az egyes individuumok tehermentesítése szempontjából, ennek azonban az a közgazdasági értelme volna, hogy a régi házak és az új házak közötti értékviszonyt a régi házak javára eltolná, s talán némileg fékezőleg hatna a kissé elvaduló budapesti építkezési lázra. Végül igen komolyan fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy amennyiben tőkeképződésünk nem fog váratlanul erős méreteket ölteni (amit jóformán kizártnak tartok), és ha a világpolitikai és világgazdasági helyzetnek a fordulatai nem hozzák meg a külföldi tőke jelentős mértékben való igénybevételének lehetőségét (amit szintén nem tartok valószínűnek), rövidesen választanunk kell aközött, hogy bizonyos nagy nemzeti, gazdasági és társadalmi problémáink megoldását félretesszük-e, vagy pedig egy egyszeri nagy vagyonadó formájában a nemzeti tőkére apellálunk-e? Mert ha célokat is meg akarjuk valósítani és a vagyonhoz sem merünk hozzányúlni, akkor menthetetlenül belesodródunk egy inflációba, amely a nemzeti tőkének ugyanolyan vagy nagyobb mérvű igénybevételét jelenti, mint a vagyonadó, és amellett teljesen vakon sújt le elsősorban azokra, akik anyagilag gyengék és kevésbé ravaszak. Hogy ez a réteg elsősorban megint a mi hiszékeny keresztény középosztályunk lenne, azt talán külön mondanom sem kell. 9.1 Legyen szabad végül néhány különböző témakörből származó rendszertelen megjegyzést tennem.