Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

látszólag annyival jobb dolga van, hogy ez a kevésbé tehetséges és kevésbé ambiciózus alsóbb rétegeknél egy sötét ressentiment-t,

1 a tehetségesebbeknél és ambiciózusabbaknál pedig egy beteges felfelé törekvési vágyat kezd kiváltani. Ehhez járul, hogy a tisztességre, a becsületre sokat adó veleszületett lovagias és úri lelki habitusának complementer

2 vonása az úrhatnámság, mutatni akarás és könnyű költekezés. Mindezek a tulajdonságok, amelyeket természetesen nem tartok a magyar népnek nemcsak hogy kizárólagos, de még elsőrendű jellemvonásainak sem, de amelyek sok jó tulajdonsága mellett kétségtelenül hibái közé tartoznak, azt eredményezik, hogy a modem kapitalista gazdálkodás diktálta tempót és életstílust a magyar nem tudta még átvenni. Kedvező körülmények között is hosszú generációkra menő nevelés kellett volna ehhez, de közbejött a békekötések szerencsétlensége. Ennek gazdasági és társadalmi téren mutatkozó hatásait abban lehet legjobban összefoglalni, hogy itt maradtunk a legkülönbözőbb tereken mutatkozó kiegyensúlyozatlanságok tömegével. Ezek főleg a következők: 1./ túldimenzionált állami apparátus, 2.1 aránylag nagy népsűrűség, amely kezd négyzetkilométerenként 100 felé közeledni, 3./ ipari nyersanyagok (szén [és bauxit]

3 kivételével) jóformán teljes hiánya, 4. / a monarchia tőkeerősebb felének lekapcsolása következtében külföldről való tőkeimport szüksége és ezzel a fizetési mérleg legsúlyosabb problémáinak felvetődése, 5. / a már évtizedek óta gyengülő földbirtokos-középosztály mellett a városi középosztály anyagi bázisának az infláció következtében történt teljes megsemmisülése, és így a középosztály mindkét komponensének fokozatos elszegényedése, elproletarizálódása és eltűnése. Mindezekhez jött az 1930. évi krízis, amely a tőkeimportot, amelyből átmenetileg éltünk, de amely végeredményben csak tüneti kezelés volt, egyszeriben megszüntette, és gazdasági bajainkat nyilvánvalóbbá tette, s a mezőgazdasági krízis, amely a prosperitás idejében vállalt adóssági és közterheket a mezőgazdasági lakosság, de egyben az egész ország számára is elviselhetetlenné tette. így állana a kép, ha nem volna zsidókérdés. Még a zsidókérdéstől eltekintve is az orvoslás módjainak megtalálása rendkívül nehéz volna. De mégis egyszerűbb, mert nyilvánvaló, hogy ilyen sűrű lakosságot ezen a földön pusztán mezőgazdaságból ellátni, és azt a kultúrnívót, amelyet megszoktunk, és amelyet egyik legbüszkébben féltett kincsünknek vallunk, fenntartani nem lehet. Világos tehát, hogy az ipar és kereskedelem nélkül nem tudunk élni, sőt ezeknek a fejlesztésére igen nagy gondot kell fordítanunk. Világos az is, hogy amennyiben nem akarunk belecsúszni egy államszocializmusba, vagy más kollektivista gazdálkodási és társadalmi rendszerbe, úgy a tőkeképzésre legnagyobb gondot kell fordítanunk, mert tőkés gazdálkodást tőke nélkül folytatni nem lehet, s a külföldtől való függésünket lazítanunk kell. Minthogy azonban a zsidóság ipari és kereskedelmi téren, hitelügyi téren, a tőkegyűjtés és tőkefelhasználás terén általában tapasztaltabb és élelmesebb, mint a magyar, minden olyan 1 Titkolt neheztelés, irigység. 2 Kiegészítő. 3 Utólagos, kézzel írt betoldás.