Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
Az előadottakat az elítélt esetére vonatkoztatva nála is előbb a népellenes bűncselekmények jelentkeznek, hogy kiteljesedjenek azután a háborúban való fokozott részvételéért kifejtett tevékenységében. Ki kell emelnem e tekintetben a bíróságok ítéleteiből ki nem domborodó, ellenben a fő tárgyalási jegyzőkönyvnek Kolosváry-Borcsa Mihály tanú kihallgatására vonatkozó adataiból (főtárgyalási jegyzőkönyv 243. old.) megállapítható azon tényre, hogy elítélt a sajtó megtisztításának ürügye alatt a neki nem tetsző lapok kiirtásával a szellemi elsötétítésnek olyan állapotát teremtette meg, amely lehetővé tette a demokráciaellenes elemek szabad garázdálkodását a szellem javaiban és rányomta bélyegét a jövő fejlődésére. Elítélt a letűnt korszaknak valóban tragikus alakja. A rendcsinálás ígéretével jelent meg a közélet porondján, hogy megfékezze a sötét elemeket és kifogja a szelet a forradalom vitorláiból. Feladatát azonban úgy vélte megoldhatni, hogy politikai befolyása megtartása érdekében kisajátította ellenfelei programját, elgondolásaikat megvalósította, álmaikat valóra váltotta. Soha még államférfi el nem távolodott ily mértékben kiindulási alapjáról. Midőn az első zsidótörvényt elfogadásra ajánlotta azzal érvelt az ellenzék egyik vezére előtt, hogy engedjék át ezt az „ocsmány" törvényt, hogy a kérdés nyugvópontrajusson. Mint a Sztójay-kormány csúcsminisztere pedig a deportáltak siralmas helyzete folytán külföldön Arnóthy-Jungerth Mihály külügyminiszter-helyettes részéről tett ellenszenv-hullámról való beszámolót azzal intette le, hogy külföldön a deportáltak sorsával szemben a bombázás polgári áldozatainak sorsa ecsetelésével kell érvelni. Igaz ugyan, hogy az elítélt politikai eredetének mélyebb vizsgálata első miniszterelnöki megnyilvánulásaival szemben tartózkodóvá tesznek. Elítélt ugyanis Gömbös Gyula gazdasági tanácsadója volt, aki a harcos revizionizmus és a kíméletlen militarizmus szempontjait képviselte. Elítélt, midőn Gömbös rendszerét gazdaságilag konszolidálta, a militarizmusnak teremtett lehetőségeket, amely ugrásra készen állt céljai megvalósítására. Az ítélőbíróságok részéről elítélt terhére felhozott súlyosító körülményeket magamévá teszem. Ezeken felül a magam részéről a következő bűnösségi körülmények kiemelését látom szükségesnek. A népellenes bűncselekményeket illetően az elítélt által megvalósított a nép egyes rétegei ellen irányuló demokráciaellenes tevékenységek voltak azok, amelyek Magyarországot szembehelyezték a világ többségének humanista közvéleményével és a fasizmus uralmi korszaka alatt kirekesztették a nemzetet a müveit népek közösségéből. Az elítéltet vallásossága nem tartotta vissza attól, hogy a hite erkölcsi szabályaival ellentétben álló rendelkezések és intézkedések hosszú sorát megvalósítsa. A háborús bűncselekményeket illetően kiemelem azt, hogy elítéltet mint politikust rendkívüli konokság jellemzi. Nem véletlen, hogy Hitler „Mein Kampf című könyvét csak kivonatosan olvasta, hogy az „ellenséges" rádióhíreket soha nem hallgatta. A perbeli adatok olyan egyénnek mutatják, akit barát vagy ellenfél véleménye nem