Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

érdekelt, hanem aki haladt végzetszerű útján, nem törődve az eléje tornyosuló akadályokkal. A kis népek vezetői a földgömbre kiterjedő totális háború során általában a legnagyobb óvatosságot tanúsították. Ezzel szemben az elítélt minden gátlás nélkül vitte be népét az óriások harcába, kockára téve jövőjét, fennmaradását, létezését. Kénytelen vagyok rámutatni, hogy a másodfokú bíróság ítéletének ama része, mely az elsőfokú ítélettel szemben nem tekinti háborúba sodró tevékenységnek a módot és tényt, ahogy elítélt Csehszlovákia első felosztásakor a németektől részt kért és kapott - merőben téves. Az elítélt ugyanis azzal a tényével, hogy Hitlernek Csehszlovákia elleni felvonulása szárnyát fedezte, a támadó oldalára állt, célja megvalósítását könnyítette és rálépett arra a végzetes útra, melyen azután a magyar politika haladt. Ettől kezdve a magyar politika a német hatalmi ábrándok meghosszabbított árnyéka volt. Az elítélt végzetes szerepe akkor bontakozott ki teljes egészében, midőn a nemzet bűnös vezetői igyekeztek a lejtőn megállni és öntudatukban a népre leselkedő katasztrófa derengeni kezdett. Az elítélt az utolsó percben, amelyben még lehetséges volt a téves irány megváltoztatása, minden tehetségét, erejét, képességét latba vetette, hogy az ország addigi téves irányában kitartson. Amit elítélt ezen állásfoglalása védelmére felhoz, hogy ellen esetben csatlós államok részéről megszállás fenyegetett, azt a főtárgyalás adatai - Veesenmayer vallomása - megcáfolták. Nem alkalmas elítélt bűnének csökkentésére az a körülmény, hogy utóbb német hatalmi túlkapásokkal szemben mint gazdasági csúcsminiszter ellenszegült és hogy emiatt mondott le, az a védekezés pedig, hogy lemondása után a politikától visszavonult, ugyancsak meg van cáfolva a Nemzeti Tanács soproni üléséről felvett és elítélt által valónak elismert feljegyzésekből. Ezekből kitűnik, hogy elítélt a Nemzeti Szövetség soproni tevékenységében részt vett, 1944. december 1 -én és 8-án felszólalt és az előbbi felszólalása alkalmával a magyar hadsereg egészben való kitelepítését azért kifogásolta, mert számolni kell esetleges belső forrongásokkal, melyek leküzdése és lefegyverzése érdekében szükséges, hogy a hátországban kellő csapatok álljanak rendelkezésre. Az előadottak elítélt egyéniségét kellő mértékben jellemzik. A lefolyt világháború nemcsak a fegyverek, hanem a világnézetek harca volt. Az egyik oldalon állottak azok, akik azt hirdették, hogy az erősnek minden meg van engedve, hogy a jog egyenlő az erőszakkal, hogy uralkodásra és rabszolgaságra teremtett népek vannak és hogy az urak boldogsága a rabszolgák örök boldogtalanságán kell hogy felépüljön. A másik oldalon azok sorakoztak, akik vallották, hogy a jog uralma csak akkor lehet teljes, ha nemcsak az egyének, hanem az állami közületek is alávetik magukat a jog eszményének, az igazságnak, akár óriások, akár törpék. A harc eldőlt. Akik rohamra vezették országaikat az emberiség eszményei ellen, azoknak légiói széthullottak, országaik elpusztultak, városaikat füstölgő harci szekerük maga alá temette. A népek, amelyek elég szerencsétlenek voltak, hogy oly egyének vezetését elfogadták, akik őket testvéreik elnyomására vezették, erkölcsi kötelmet vállaltak arra,