Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

b./ nem én alapítottam a KABSZ-ot, hanem Ney Károly és társai, és a megalakult tisztikar kért fel vezetőnek: tehát még erkölcsi jogom sem lett volna ilyesmit kívánni. A hatalom megtartásához való hozzájutás tekintetében vezető jellegű cselekményt úgy konstruál az ítélet, hogy minden cselekedete egy vezetőnek az. Hát ez tiszta ab­szurdum 541 , még akkor is az volna, ha egy aktív miniszterelnökről volna szó, mert az is lehet egyszerű tag valahol és nem felelős az illető egyesület ténykedéséért. Továb­bá az a tény, hogy még a Nemzeti Szövetség intéző bizottságában sem foglaltam he­lyet (ahol pl. Bárdossy bent volt), maga azt mutatja, hogy „visszavonultnak" tekintet­tek. Végül, hogy Rajniss kinevezése ellen nem tiltakoztam? Hát egy feloszlatott párt visszavonult vezetője hogy jut hozzá, hogy tiltakozzék, vagy megerősítse a volt párt­tag „egyéni" (saját maga mondja) elhatározását? Eszembe sem jutott, hogy egy állás­foglalás egyáltalán lehetséges! Rajniss vallomása ezt nem dönti meg, mert az szub­jektív vélemény. Hogy egyébként hogyan vélekedtem az egész nyilas rezsimről, azt mindenki tudta, és Rajniss elmondhatná, hogy nyilas oldalról mik voltak a vélemé­nyek, sőt tervezgetések velem kapcsolatban. Aki ismerte az események rugóit és hát­terét, ezen a vádon csak mosolyoghat. A Szálasi-kormány beiktatásán, illetve a parlamentben való megjelenés vezető jellegű cselekmény? Hát akkor mi a hercegprímás által történt eskükivétel? 542 Alkot­mányos úton megszerzettnek látszott a hatalom, az államfő lemondása és az 1937:XIX.-ben provideált országtanács előző közreműködése folytán. Ily körülmé­nyek közt érdeklődni az események iránt természetes magatartás egy képviselő ré­széről, még akkor is, ha a visszavonult szemlélő álláspontját foglalta el. 6.1 (ad Vád III.) A mások által írt cikkekért akkor lennék felelős, ha a vád bizonyí­totta volna, hogy a megnevezett cikkek megírására valami irányítást adtam volna, ezt pedig meg sem kísérelték. A saját cikkeim tekintetében pedig két enyhítő körülmény van: a. / hogy a háború kitörése előtt (tehát 1941. április 10., illetve 1941. június 22.) semmiféle izgatást, nemhogy felhívást nem intéztem, illetve követtem el, sőt a szov­jet követtel a legbarátságosabb viszonyt tartottam fenn; b. l hogy 1944. augusztus 8. óta egyetlen nyilatkozatom nem volt a nyilvánosság számára ebben az irányban, tehát amikor magam is már komoly aggályokat táplál­tam, nem vettem részt a háborús propagandában. A vádlónak az az állítása, hogy a KABSZ-szal csak az a célom lehetett, hogy az oroszokkal szemben gyűlöletet kelt­sek, még az által is megdől, hogy az antibolsevista beállítású KABSZ beszédben 543 is az orosz népet illetőleg a legobjektívebb hangon szóltam. 544 1.1 (ad Vád IV.) AII. zsidótörvénnyel kapcsolatban mindenekelőtt arra akarok rá­mutatni, hogy lemondásom után Telekinek és a kormányzónak (aki állítólag ellene 54 '„Hát ez tiszta abszurdum" - utólag kézzel kihúzva. 542 Serédi Jusztinián hercegprímás magatartásáról a nyilas uralom legitimációjával kapcsolatban lásd Gergely: i. m. 119. p. 543 III. fejezet 16. sz. dokumentum. 544 A bekezdés utolsó mondata kézzel utólag áthúzva.

Next

/
Thumbnails
Contents