Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
niok kellett és ismerték, mi történt: százezerszámra hurcoltak ki magyar állampolgárokat az országból, az ország felségjogának megsértésével, azért, hogy az illetők vagyonát el lehessen rabolni, és odakint gázkamrákban végezzék ki, vagy fosszák meg életüktől. Ehhez hasonló gazság a világtörténelem során még soha nem történt. Megtörtént az, hogy vad hordák, hadseregek legyilkolták annak a népnek polgári lakosságát, amelynek katonáit harcban legyőzték. Hunok, tatárok, vandálok pusztításairól bőven tanúskodik a világtörténelem, azonban még sohasem fordult elő, hogy előre megfontolt szándékkal mérnökökkel építtessenek fel ilyen kamrákat, és ilyen megsemmisítő táborokat állítsanak fel, ilyen példátlanul kiszámított gonoszsággal végezzék ki emberek százezreit, mert egy — talán őrültnek vagy elvetemült gonosztevőnek ez akkor úgy tetszett. Az a magyar kormány engedelmes eszközül odaadta magát ehhez a gaztetthez, és méltatlanná tette magát egyszer s mindenkorra a magyar névre is. A magyar nép milliói borzadva fordultak el akkor is ettől a szörnyűségtől, soha egy pillanatig nem azonosították magukat ezzel, és most a bíróságnak feladata méltóan megbélyegezni azokat, akik ebben részt vettek, s egyszer s mindenkorra kidobni őket a nemzet testéből, mert ezek a megfertőzött és gonosz elemek nem marakodhatnak többé a magyar nemzet testében. Marad még az utolsó vádpont, a Veesenmayer-féle vacsora, amely tulajdonképpen Magyarországnak a németek részére történt elárultatásával egyértelmű. Amikor a vádlott rájött arra, hogy támadásai Kállayval szemben nem vezetnek eredményre, és megtörnek Horthy sziklaszilárd elhatározásán, és nem hajlandó Kállay kezéből kivenni a hatalmat és neki átadni, hogy tehát nem tudja megvalósítani azt a célját, hogy Magyarországot teljes egészében odaállítsa a németek mellé, akkor érlelődött meg lelkében az az elhatározás, hogy ami nem megy belső erőkkel, azt megvalósítja külső segítséggel. Veesenmayerrel folytatott beszélgetésének kétségtelenül ez volt az értelme, célja, és ez is lett a következménye. Nem lehet vitás egy pillanatig sem, hogy az Imrédyvel folytatott beszélgetés döntő jelentőséggel bír ezen a téren, s az, hogy a németek ide 1944. márciusban bejöttek, döntő mértékben Imrédy tanácsára vezethető vissza. Nem kétséges az, hogy amikor Veesenmayer ezt a beszélgetést lefolytatta, rövidesen visszatért Németországba, itt több tanácskozást másokkal nem folytatott, és csak 1944 márciusában jött vissza német csapatokkal együtt. Elképzelhetetlen tehát, hogy más indítóokok is közrejátszottak volna, hogy Németország akkori vezetői ebben a kérdésben Veesenmayerre hallgattak, és az ő tanácsait követték, kétségtelen abból, hogy 1944. március 18-án 4 ^ Salzburgban Hitler Veesenmayert kinevezte magyarországi követévé és teljhatalmú megbízottjává. Magát a tényt dokumentálja, hogy mindaz, ami német vonalon ebben az irányban történt, Veesenmayer előzetes információi és tanácsai alapján történt. Veesenmayer pedig Imrédyvel beszélte meg a teendőket Magyarországon. Az eseVeesenmayer 1944. március 19-én kezdte meg működését mint a birodalom rendkívüli követe és teljhatalmú negbízottja.
