Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

ARNÓTHYJUNGERTH: 1944 tavaszán a Sztójay-kormány alatt a külügyminisztérium vezetője voltam, mint miniszterhelyettes. A magyar zsidókérdéssel eleinte nem foglalkoztunk, csupán az idegen zsidók sorsával, akik Magyarországon voltak. Gondoskodtam arról, hogy azok a magyar zsidókra vonatkozó intézkedések alá ne kerüljenek. Ezek nem viseltek csillagot, nem mentek munkaszolgálatra, szabadon járhattak, és végén megengedtük nekik azt is, hogy hazautazhatnak, ha akarnak. Ezt a kérdést annak idején a belügyminisztériummal írásban is rendeztem. TANÁCSVEZETŐ BÍRÓ: 1944-ben a külföldi hatalmaktól érkeztek-e tiltakozások a zsidókérdés megoldása miatt? ARNÓTHY-JUNGERTH: A magyar zsidók kérdésére hivatalosan akkor figyeltem fel, amikor a külföld kezdett a magyarországi zsidóüldözéssel foglalkozni. Eleinte lassan, később mind sűrűbben jöttek a támadások a magyar kormány, a magyar nép ellen, hogy a zsidókat üldözik, deportálják és mindenféle kíméletlenséget tanúsítanak e téren. Úgy emlékszem, áprilisban volt az, hogy az amerikai szenátus egy nyilatkozatot tett és Cordell Hull is nyilatkozott a magyar zsidókérdésben. Ekkor láttam, hogy nekem, mint külügyminiszter (Sztójay) hivatali helyettesének tennem kell valamit. Amellett jöttek a Budapesten akkreditált követek, különösen a nuncius, a svéd követ, a svájci követ, azután a hercegprímás képviselője: Jánosi páter. Láttam, hogy a zsidóüldözés és deportálás többé nem magyar belügy, hanem ez külügyi viszonylatban nagy fontossággal bír Magyarország jövőjére. 1944. június 19-én felkerestem Sztójayt, elmondottam neki, hogy mi történik külföldön a magyar zsidó kérdésben és a magyar kormánnyal, s Magyarországgal szemben, és kijelentettem neki, hogy a deportálások és atrocitások ügyét kénytelenek vagyunk a külügy hatáskörébe bevonni. Kértem, engedje meg, hogy ezt a minisztertanácsban szóvá tehessem. Sztójay beleegyezett és én június 21-én a minisztertanácsban felolvastam egy referádát, amelyben felhívtam a kormány figyelmét, hogy a magyar nemzet és a kormány tekintélye az utóbbi időben, mióta a külföldi közvélemény a zsidókérdéssel foglalkozik, igen sokat rosszabbodott. Elmondottam azt, amit a külföldi követek velem közöltek, és amit a külföld írt a magyar zsidókérdésről. Referáltam az amerikai szenátus és Cordell Hull nyilatkozatát; elmondottam, amit a nunciustól és a svéd követtől hallottam - a nevek megjelölése nélkül -, hogyan történik a deportálás: 70-80 embert tesznek egy kocsiba, élelem és víz nélkül viszik őket, ezeknek egy része már útközben elpusztul, azután, hogy gettóba viszik a zsidókat, ott állati módon bánnak velük, kifosztják őket. Referátumom végén mondottam, hogy a követek állandóan járnak hozzám, és a diplomáciai érintkezésben nem szokásos kemény szavakkal illetnek ebben a kérdésben, és azt állítják, hogy a németek Auschwitzba viszik a zsidókat és ott gázzal elpusztítják őket. Felhívtam a kormány figyelmét, hogy a külföldnek ezt a véleményét mi nem ignorálhatjuk, akárki lesz a győző, ez fontos lesz, mert ezek a nagy nemzetek megint csak nagy szerepet fognak játszani, és a magyar népnek törekednie kell arra, hogy a nemzetközi életbe úgy politikai, mint gazdasági és társadalmi téren megint bekapcsolódjék. Felhívtam a kormányt, hogy nem veheti magára a nép-