Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
szerint Imrédy 25 százalékban zsidó. Előzőleg a származása tekintetében én maximálisan 12 és fél százalékról tudtam, de sem a német hivatali rendszer szempontjából, sem pedig a nürnbergi törvények szerint ez nem lett volna ok arra, hogy fennakadjunk. Mégis, bukásának mélyebb oka valószínűleg a Weiss Manfréd-ügy volt. Ez az ügy a vádlott legerősebb ellenzésével találkozott. Ezt az ügyet én is méltatlannak találtam, mert szerintem a magyar szuverenitásba való belenyúlást jelentett. Az itt levő német exponensek között egyedüli voltam, aki ellenzésének kifejezést is adott, és elbocsátásomat is kértem emiatt. 452 A vádlott lemondása után egy-két alkalommal találkoztam vele, de csak rövid időre, konkrét tárgyalási alap nélkül. A népügyészségen tett vallomásomnak azt a részét, hogy mikor vádlott múlt év augusztusában lemondott, saját pártjának azt az utasítást adta, hogy továbbra is támogassa a német politikát, most is fenntartom. Mérő József népbíró kérdésére: Az én Berlinbe küldött jelentéseim valószínűleg nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a berlini kormány Imrédyt német szempontból megfelelő személynek tartsa. Feltételezem azonban, hogy már előzetesen is kellett olyan jelentéseknek a német kormányhoz eljutniok, amelyek alapján vádlottat így ítélték meg. Érzésem az, hogy már az ő 1938. évi miniszterelnöki működése is Berlinben figyelembe vétetett. A vádlottal folytatott megbeszélések nem alakítottak ki bennem feltétlen olyan impressziót, hogy a vádlott szeretne hatalomra jutni. Amikor ugyanis közöltem vele, hogy Horthy elutasítja az ő kinevezését, azt mondta: „Nem, én Horthy nélkül nem csinálom." A Kállay-kormány kétszínű politikájáról való meggyőződésemhez hozzájárult ugyan a vádlottól kapott információ is, de ezt én nem kizárólag a vádlottal való megbeszélésekből szereztem, hanem más beszélgetésekből is leszűrtem magamnak ezt a meggyőződést. SULYOK DEZSŐ NÉPÜGYÉSZ: Ki kezdeményezte a zsidóság összefogdosását a Sztójay-rezsim alatt? VEESENMAYER: Tudomásom szerint a Sztójay-kormány alatt a zsidók összegyűjtését és deportálását egy különleges német megbízott 453 kezdeményezte, aki közvetlenül Endrével és Bakyval működött együtt. SULYOK DEZSŐ NÉPÜGYÉSZ: Tudott-e Ön arról, hogy mi történt a deportált zsidókkal? VEESENMAYER: A deportált zsidók sorsáról nincs tudomásom. 454 Meg vagyok arról győződve, hogy a magyar konnány tagjai sem tudtak anól, hogy mi történik a deportált zsidókkal. Nem emlékszem, hogy a vádlott és köztem ez a téma szóba került volna. Hogy az 1944. március 19-én letartóztatott magyar politikusok névsorát ki álA rendelkezésünkre álló iratokban semmiféle utalás nem található arra, hogy Veesenmayer a Weiss Manfréd-ügy vagy bármilyen egyéb ok miatt valamikor is elbocsátását kérte volna. 453 Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer (alezredes). 454 Veesenmayer természetesen tájékozott volt a „végső megoldás"-ról, a haláltáborokról.