Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
lította össze, nem tudom, de úgy gondolom, hogy az SD. Azt nem tudom megmondani, hogy az SD kivel állott a magyarok közül összeköttetésben. SULYOK DEZSŐ NÉPÜGYÉSZ: Tiltakozolt-e a magyar kormány tanúnál abban az irányban, hogy magyar állampolgárokat - nem zsidókat - letartóztassanak és elvigyenek? VEESENMAYER: A letartóztatások ellen nálam Sztójay hivatalosan, jegyzék formájában tiltakozott. A jegyzéket azonnal továbbítottam, előbb halogató válaszokat kaptam, de később sikerült egyes személyeket - elsősorban a parlament tagjait - kiszabadítani. SULYOK DEZSŐ NÉPÜGYÉSZ: Mikor Budapestre érkezett, sem Szálasi t, sem Imrédyt nem ismerte még, tehát választani kellett két ilyen kiváló gentleman között. Miért esett a választás éppen Imrédyre és nem Szálasira? VEESENMAYER: Arra a kérdésre, hogy 1944 márciusában miért a vádlottat és nem Szálasit ajánlottam miniszterelnöknek, válaszom: amikor Budapestre érkeztem 1944-ben, Szálasit még nem ismertem, a vádlottnak jelentősebb híre volt, reálpolitikus hírében állott, aki a gyakorlati életet jól ismeri. Egyébként Imrédy Szálasival szemben a Szentirmay-féle vacsorán erős aggályokat juttatott kifejezésre, neki Szálasi személyes megítélésében lehettek aggályai. SULYOK DEZSŐ NÉPÜGYÉSZ: A Serédi-féle körlevél és pásztorlevél 455 publikálását nem engedélyezték, kinek az utasítására történt ez? Ön nem engedélyezte, vagy pedig valaki más? VEESENMAYER: Arról, hogy Serédi hercegprímás 1944 májusában körlevelet akart volna kibocsátani, amelynek tárgya a zsidókkal való bánásmód elleni tiltakozás lett volna, egyáltalán nem tudok. Politikai ügyész kérdésére: A vádlotton kívül Budapesten találkoztam Rátzzal, Ruszkayval, Jaross-sal. Bárdossyt a német külügyminiszter megbízásából egyszer felkerestem és egyórás beszélgetést folytattam vele. Kevés kivétellel az összes megbeszéléseknek az volt az alapja, olyan megoldást kell találni, hogy Horthyval és nem Horthy ellen. Én 1944 márciusában arra, hogy a vádlottat jelöltem miniszterelnöknek, a felhatalmazást Ribbentroptól kaptam, és ő nyilvánvalóan Hitlertől kapta. A márciusi megbeszélések igen nehezen haladtak, és úgy látszott, hogy holtpontra jutnak. Ultimátumot azonban nem adtam, csupán azt mondottam, mélységesen fájlalnám, ha annak folytán, hogy nem sikerült a kormányt összehozni, feladatomat be kellene fejeznem és az országot el kellene hagynom. A német csapatok kivonására vonatkozólag nem volt felhatalmazásom, hogy ígéretet tegyek, de kijelentettem, hogy saját elhatározásomból mindent el fogok követni, hogy az ország szuverenitását ismét helyreállítsuk. Úgyszólván kizárólag az én szeA hercegprímás pásztorlevele 1944. június 29-én kelt. Historikumáról újabban lásd Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945. Budapest, 1997, ELTE Újkori Magyar Történeti Tanszék. 116. és 117. p.