Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
A tárgyalások eredményeként a párt tagjai közül Rátz Jenő miniszterelnök-helyettes, Kunder Antal kereskedelmi miniszter, én pedig belügyminiszter lettem. Az ekként megalakult kormány, bár cselekvési szabadságában korlátozva volt, de megvolt a maga alkotmányjogi alátámasztása. Első programja a szuverenitás helyreállítása volt. Mint említettem, súlyt helyeztünk arra, hogy a komiányzó akarata szabadon nyilvánuljon meg a kormányalakításnál. Ebben a tekintetben aggály nem merült fel bennem, mert a kormányzónak módjában állott volna más álláspontot elfoglalni. Mindig bátor és kemény embernek ismertem, aki a maga álláspontját nyugodtan cl tudta volna foglalni bárminő körülmények között. Abból, hogy helyén maradt, azt a felismerést merítettük, hogy el tudja képzelni a stabilitás megőrzését és szuverenitásunk megvalósítását. Miután a kormányzó volt az, aki tárgyalt a Német Birodalom kancellárjával, nyilvánvalónak tartottam, hogy nyugodtan elfoglalhatom azt az álláspontot, amelyet elfoglalt az, akit akkor nemcsak Magyarország kormányzójának, hanem vezérének is tartottam. Vádlott beleegyezett abba, hogy miniszteri tárcát vállaljak, az ő beleegyezése nélkül nem vállaltam volna szerepet a Sztójay-kormányban. Voltak bizonyos értesüléseim ezt követően arról, hogy a németek összeszedik a baloldali politikusokat, valamint egyes régi kormánypártiakat is, azonban igyekeztünk szót emelni ezen atrocitások ellen. 345 Ezeknek tudatában voltunk, mikor a kormányba beléptünk. Tanácsvezető bíró kérdésére: A népügyészségen tett vallomásomban foglalt azon kijelentésem, hogy Imrédy azonosította magát március 19-i intézkedésekkel, 346 úgy értendő, hogy vádlott később belépvén a kormányba, azokat az intézkedéseket, amelyeket a Sztójay kormány a kormányba lépése előtt hozott, nyilvánvalóan elfogadta. Ugyanis az előtérbe tódult gazdasági kérdések, amelyeknek intézésére összefogó szerv kellett, szükségessé tették vádlottnak gazdasági csúcsminiszteri minőségben kormányba való belépését 1944 májusában. Ennek a minisztériumnak felállítása azt célozta, hogy a különböző " A Gestapo és a magyar politikai rendőrség által előre elkészített listák alapján 1944. március 19-én és a következő napokban több ezer németellenesnek ismert személyt tartóztattak le, közöttük mentelmi joggal rendelkező törvényhozókat. Ez ellen magyar részről nem hangzott el tiltakozás. A képviselőház március 22-én megtartott háromperces ülésén elfogadta Tasnádi Nagy András elnök javaslatát a Ház bizonytalan időre való elnapolására. Közi Horváth József kereszténypárti papképviselő, aki be akarta jelenteni a mentelmi jog megsértését, nem kapott szót, képviselőtársai lehurrogták. A Sztójay-kormány 1944. május 24-re összehívatta a képviselőházat, hogy ott bemutatkozzék. Előtte, május 17-én a minisztertanácsi ülésen egyhangúlag jóváhagyták a miniszterelnök álláspontját, miszerint az ülésen nem engedhető meg, hogy „szót emeljenek a letartóztatott képviselőkről és felsőházi tagokról". MOL K 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyv 1944. május 17. 346 „A március 19. után foganatosított zsidóintézkedésekkcl Imrédy azonosította magát. Ő is úgy látta, hogy a zsidóságnak - amelynek érdekei a háború szempontjából nyilvánvalóan ellentétesek voltak - a nemzettől való szeparálása szükséges." BFL XXV. 1 .a. 3953/1945. 91. p. Jaross 1945. október 15-i vallomása.
