Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

zisnak éppúgy felfoghatók, mint komolyan veendő gondolatnak. Politikus egyénisé­gének lényeges vonása az óvatosság, a fokozatosság betartásának elve volt, s mindig arra törekedett, hogy kivárja a legalkalmasabb pillanatot konkrét tervei publikálására és gyakorlati kivitelezésére. Okvetlenül szem előtt kellett tartania, hogy az adott pil­lanatban a legfontosabb teendő a fegyverkezés. A belpolitikai változások gyorsabb tempója viszont olyan zavarokat eredményezhetett a gazdasági életben, amelyek gá­tolhatták a hadsereg további fejlesztését. Ezért csak lépésről lépésre, nagyobb kocká­zatok nélkül kívánt előrehaladni. München után azonban elérkezett a pillanat arra, hogy közelebbről is meghatározza „csodálatos forradalmá"-nak tartalmát. „A programból, amelyet... adtam, nem veszek cl semmit" - írta Imrédy „Magyar út" című vezércikkében 1938 októberében. - „De az idők járása a megvalósítás üte­mének meggyorsítását és egyes vonásoknak erősebb kidomborítását teszi szükséges­sé. A hadsereg fejlesztése érdekében minden áldozatot meg kell hozni, de ez koránt­sem elegendő. A „civil" társadalomnak is más szervezettségi fokot kell elérnie - túl sok egyéniség van az országban, fölös számúak az „okos" emberek. A fegyelem és az egység erdekében ... a magyar szellemiséggel összeegyeztethető külső eszközöktől sem szabad visszariadnunk." 20 Néhány nappal később egy nagy feltűnést keltő beszé­dében pontosan meg is jelölte, voltaképpen mit ért ezen: „Meggyőződésem, hogy a jövő fejlődés alapjául egy mozgalmat kell teremtenünk. Nem pártdiktatúráról van szó, hanem egy olyan mozgalom megteremtéséről, amely erős, körülírt ideológiai alapokon állva hordozza a kormányzatot." Eszméiről szólva kiemelte a faji öntudat jelentőségét és a tekintély dózisának domináló szerepét a szabadság elve felett. Nyo­matékkal hangsúlyozta, hogy „... egészen különleges magyar rendszert kell teremte­ni. Ennek egy nagy magyar értékkel kell harmóniában maradnia, nevezetesen a jog­folytonosság elvével." 21 Szokatlanul hangzott fejtegetéseinek ellentmondást nem tűrő, sőt fenyegető hangneme is. „Sem rágalom, sem támadás nem térít el attól az út­tól, amelyet magam elé rajzoltam. Alkudozásra, kompromisszumra, azért, hogy na­gyobb, de kétes megbízhatóságú táborra támaszkodjam, hajlandó nem vagyok. Aki nem akar, ne kövessen, forduljon szembe vagy álljon félre és hallgasson. Hallgasson, de igazán, mert a bölcs szemlélők kritikájában és vállvonogatásában rejlő destrukciót tűrni nem lehet, s aki erre akar berendezkedni, számoljon vele, hogy a nyílt ellenfél­nél is élesebb szemben állásban lesz része." 22 Imrédy gondolatmenetében különösen két olyan mozzanat érdemel figyelmet, amely eddigi megnyilatkozásaiból hiányzott. Az egyik az új mozgalom szükségessé­ge, a másik a tekintély elvének előtérbe állítása. Ez utóbbi megvalósulása a meglévő szűk körű szabadságjogok, s mindenekelőtt a parlamentarizmus felszámolását jelen­tette volna. „Az én felfogásom az volt - vallotta később 1938 őszi politikájáról -, hogy a kormány szerepére kell a fő súlyt helyezni, hogy az államélet berendezése fe­2 Függetlenség, 1938. október 23. 21 Uo. 1938. október 27. 22 Uo. 1938. október 23.

Next

/
Thumbnails
Contents