Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

stílusa tekintetében. Mi elsősorban a parlamenti komoly kritikát és felszólalásokat te­kintettük feladatunknak, és minden tekintetben amellett voltunk, hogy rend, fegye­lem és törvénytisztelet jellemezze pártunk működését. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy akkori pártom tagjaival szemben politikai bűnperekről hallani sem lehetett. Abban a vonatkozásban tehát, ahogy azt a vádirat beállítja, szó sem lehetett arról, hogy a szélsőjobboldalra álltam volna be, és ezzel szalonképessé tettem volna példá­ul a nyilas pártot. A 3400-as számú rendeletre vonatkozólag pedig hozzáfűzöm, hogy ellenzéki koromban is kifejezésre juttattam felfogásomat, amely szerint a 3400-as sz. rendeletet indokoltnak tartom, mert köztisztviselőt pártpolitikai vonatkozású leköte­lezettség vállalásával lelkiismereti konfliktusba hozni nem szabad. 25. / A miniszterelnöki székről történt lemondásom indokait nem kénytelenségből, hanem szabad akaratból hoztam nyilvánosságra, mert úgy éreztem, hogy minden egyéni kellemetlenséggel szemben ezt a nyílt és tisztességes módot vagyok erkölcsi­leg köteles választani. 26. / A vitézi cím megszerzéséhez fűzött reflexiók szintén helytelenek voltak. Már 1933-ban felkért Hellebronth Antal, az akkori helyettes vitézi főkapitány, hogy lép­jek be a vitézi rendbe, minthogy harctéri kitüntetéseim természete és száma ezt indo­kolja. Akkoriban azért tértem ki a felhívás elől, mert az volt az érzésem, hogy az an­golszász pénzügyi világban folytatandó tárgyalásaimat ez inkább nehezíteni fogja. 1938-ban viszont Rátz Jenő akkori vitézi törzskapitány fordult hozzám újból ezzel a felkéréssel. Politikai poszton lévén, az említett szempontot most már nem éreztem fontosnak s ezért eleget tettem a felkérésnek, de hozzátettem, hogy csak az esetben tudom letenni a vitézi esküt, ha annak formája katolikus felfogásomnak megfelel. Ezért a vitézi formulát kérésemre módosították is. Származásomat illetően pedig an­nál kevésbé akarhattam valamit leplezni, mert annak idején semmit nem tudtam az el­lenem később bekövetkezett támadásról és annak okairól. De egyébként is igazolni tudtam volna, hogy mind a négy nagyszülőm mindig katolikus hitben élt. 27. / Az 1939. márciusi események már nem találtak hivatalban. Ekkor tehát nem voltam a magyar politikának olyan súlyú tényezője, hogy annak irányára döntő jelen­tőségű befolyást gyakorolhattam volna. Bármiképp is vélekedjék azonban valaki az 1939. március 15-i német bevonulásról Csehszlovákiába, ebből analóg következteté­seket a magyar-német vonatkozásban levonni nem lehet. A magyar-német viszonyt ugyanis olyan állandó és időleges sajátos szempontok determinálják felfogásom sze­rint, amelynek feltárása nélkül politikai állásfoglalásom megérteni nem lehet. Éppen ezért már itt, észrevételeimben kitérek ezekre a vonatkozásokra. Nézeteimet az Új Magyarság 1940. húsvéti számában megjelent „Őszinte szó a magyar-német viszonyról" című cikkemben 221 foglaltam össze először, de mivel folyton felmerül a kérdés, mint lettem állítólagos angolbarátból németbaráttá, rövi­den összefoglalom. 221 Új Magyarság, 1940. március 24. 1-2. p. 176

Next

/
Thumbnails
Contents