A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)

I. A Levéltári forráskiadás - Koroknai Ákos: A polgári kori központi kormányszervek iratainak forráskiadása 1848-1981

A császári osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyvek esetében pl. a jegyzőkönyvekhez fűzött kommentárok szűkszavúak, a tárgyalt ügyek leglényegesebb levéltári forrásait adják meg. Szakirodalmi hivatkozások csak a legszükségesebb esetekben találhatók. Egyrészt a napirendi pontokban tárgyalt témákra bőséges szakirodalom áll rendelkezésre, és az osztrák felfogás szerint ezt a szakkutatóknak ismerniük kell. Másfelől a teljességre törő szakirodalmi feltárás a forráskiadás előkészítő munkáit végtelenségig nyújtaná el, ami nem lehet cél. A közlési módot tekintve az időrendben publikált császári osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyvekhez „fejregeszták" készültek, melyek feltüntetik az irattan! meghatározást, utalnak a mellékletekre, jelölik az ülésen részt vevőket, s hogy azok mikor látták el hitelesítő kézjegyükkel a jegyzőkönyveket. Ezután következnek a már publikált jegyzőkönyvekre, jegyzőkönyvrészletekre utaló szakirodalmi hivatkozások, a kabinetirodai és jegyzőkönyvi szám, a jegyzőkönyvi pontok tárgymeghatározása. A magyar minisztertanácsi jegyzőkönyveknél ettől merőben eltérő a gyakorlat. A „fejregeszták" ilyen értelemben hiányoznak, a pontok tárgyát - a jegyzőkönyv struktúráját megtartva - pontonként készítik el a kötetszerkesztőig a résztvevők jelenlétét kötetvégi táblázatok mutatják stb. Az osztrák közlési módhoz áll viszonylag közel Komjáthy Miklós kötete, mely a jegyzőkönyvi pont címének meghatározása után az ülésen tárgyalt ponttal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat - legendaszerűen - közli, de lényegesen részletesebb kifejtéssel. A három vállalkozás közül az elsőként megjelent Iványi-féle kötet azonban már a közlésre kerülő jegyzőkönyvi pontok kiválasztásánál is más módszert választott. Igaz, erre az anyag eltérő jellege is rákényszerítette a szerkesztőt. Míg az előzők a teljes, addig Iványi a szemelvényes közlésmód mellett döntött, így nem csupán a jelentéktelen ügyeket hagyta ki, hanem azokat is, melyeket már másutt korábban közöltek. Kimaradtak azok a törvényjavaslatok, rendeletek is, melyek a Rendeletek Tárában megjelentek. Ezáltal az anyag „töménységét" ugyan fokozta Iványi, de cítörténeti megismerés folyamata nehezebbé vált a hiányos forrásközlés miatt. Zavarólag hat továbbá, hogy a szerkesztő a közlés alapjának nem a jegyzőkönyvet, hanem annak pontjait tette meg. A jegyzetelésben is eltérések tapasztalhatók. Iványi a pontcím alatt legendában ismerteti az ügyek előzményeit, míg a pont utáni kommentárban az ügy „utótörténetét", az általánosabb magyarázatokat adja meg az irat- és szakirodalmi hivatkozásokkal. A szövegrész-magyarázatokhoz pedig lapalji jegyzeteket készített. E tarka sokszínűség óvatosságra intett a magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek forráskiadási szabályzatának elkészítésénél.