A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)

I. A Levéltári forráskiadás - Benda Kálmán: A magyar forráskiadás története és jelenlegi helyzete

mondhatók. A kiadványok időbeli köre azonban még jóidéig nem terjed ki az újabb korokra, csak az /. világháború után történik meg. 1920-ban Magyarország Újabbkori Történetének Forrásai, latin nevén a Fontes-sorozat kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy 1711 és 1918 közötti iratokat bocsásson kőzzék A kiadási terv az országos méltóságok, a kormányzók, a nádorok, a közigazgatás vezetőinek iratait irányozta elő. Benne szerepelt Kossuth iratainak a kiadása, a Szemere-kormány iratanyagának a közrebocsátása, a kiegyezés előkészítését és létrejöttét bemutató nagy okmánytár, továbbá egy dualizmuskori okmánytár elindítása. A szempont elsősorban közjogi, kormányzattörténeti és kulturális. Továbbra is elsősorban az uralkodó «sztalyok működését vizsgálják. Ez magyarázza, hogy közreadják a jakobinus összeesküvést vérbefolytó nádornak az iratait, de a jakobinus mozgalom és a jakobinusok iratai nem kerülnek be a programba. 1921 -ben létrejön az első átfogó magyar forráskiadás! szabályzat. Részletesen megszabja a gyűjtés, a publikálás és a jegyzetelés módját. A Társulat kiadványai, a Fontes-sorozat kötetei ehhez igazodnak, és elmondhatjuk: mai napig mintaszerűnek tekinthető mindegyik. Ekkor, a két világháború közt adják ki a történettudomány kézikönyveit, módszertani tudnivalókat, oklevéltant, kronológiát, és létrehozzák Bécsben a Magyar Történetkutató Intézetet, amelynek elsőrendű feladata a most már hozzáférhető újkori forrásanyag közzététele. Tervszerű anyaggyűjtés, a forráskiadás egységes szabályozása, sőt a fiatal történészek ilyen irányú szakmai képzése, mind benne volt ebben a programban. 7930 után a Társulat működése erősen lehanyatlott, jóformán Széchenyi iratainak hatalmas kötetekben való közreadására szorítkozott. De mindvégig túlszárnyalta az Akadémiát, amely lényegében leállt a forráskiadással. A nagy sorozatokat, amelyeket az 1 860-70-es években indítottak, fokozatosan leállították, vagy maguktól abbamaradtak, a forráskiadás jóformán Tisza István irataira korlátozódik, rendszer azonban ebben sincs, a kötetek minden érdemi válogatás nélkül, forráskritika és forráskritikai apparátus nélkül jelennek meg. Majd pedig József főhercegnek az I. világháborúval foglalkozó sok kötetes munkáját adják ki, amelyről azt hiszik, hogy tudományos jellegű. Igaz, jelent meg egy-két kiadvány, amely mintaszerű, de ez a kivétel. Ilyen az Árpád-kori elbeszélő források két kötete, vagy a végrendeleti kötelezettségként kiadott Podmaniczky család okmánytára. De teljesen hiányzik a demográfia, a gazdaságtörténet, ezt a műfajt a Teleki Pál Tudományos Intézet egy-két kiadványa képviseli csupán. A korábban virágzó vidéki történetírás pedig teljesen meghalt; a megyei történelmi társulatok megszűnnek, a történelem iránti érdeklődés erősen leszűkül. A forráskiadás a Történelmi Társulat égisze alatt tudományosabbá vált, ugyanakkor a közönséggel való kapcsolat szinte teljesen megszakadt.