A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)

I. A Levéltári forráskiadás - Benda Kálmán: A magyar forráskiadás története és jelenlegi helyzete

napra megállt, és bement a levéltárba. Ott akadtad a kezébe az itt közölt iratok, van ott ehhez hasonló még sok - mondja -, majd hozzáteszi: persze az iratokat nem volt ideje összeolvasni, értékelni, még kellő sorrendbe rakni sem. Mentségére szolgáljon, hogy könyvtárától távol volt, az otthon maradt Budapesten. Ez volt az akadémiai forráskiadás színvonala a múlt század 60-as, 70-es éveiben. A 70-es években már jelentkezik a fiatalok részéről a kritika. Salamon Ferenc szénaboglyának nevezi az akadémiai forráskiadványokat, amelyekből nagyon nehéz azt a szálat kihúzni, amelyre éppen szükség volna. A kritika egyre erősebb, főleg a komoly tanulmányokat végzett fiatalabb és középgeneráció részéről. Az Akadémia azonban nem változtat kiadási módszerén. Sőt: ebben az időben indul meg a megyék, városok, különböző testületek nagy forráskiadvány áradata, s ezek mind az Akadémiához igazodnak; néha, ha arravaló embereknek a kezébe jut, akkor tudományosan) de általában teljesen tudománytalanul adják ki a dolgokat. A század végére azután az irányítás kicsúszik az Akadémia kezéből. 1 867-ben alapítják a Magyar Történelmi Társulatot, az új nemzedék már itt csoportosul, és szakmai követeléseit itt viszi keresztül. 1 880-ban Ipolyi Arnoldot választják a Társulat elnökévé, és körülötte ott találjuk a legjobb nemzdéket: Thallóczyt, Fejérpatakyt, Márkit, Károlyi Árpádot és Nagy Gyulát. Az Akadémia - sajátos ellentmondás - a Társulattal szemben továbbra is a dilettantizmust képviseli. 1855-ben a Társulat kongresszusának témája a forráskiadás, annak szempontjai és szabályozása. A referátumot Thallóczy Lajos és Fejérpataky László tartották. Hadd olvassak fel néhány gondolatot Fejérpatakynak a módszerre vonatkozó referátumából. alapelvként le kell szögezni, hogy a források közreadásánál nem elegendő az alaki hűségre törekvés, a publikációnak a szöveg belső értelmét is vissza kell tükröznie. Másként szólva: a szerkesztő szedje rendbe a szöveget, küszöbölje ki az egykorú írásnak a központozásban, a nagybetűk használatában mutatkozó következetlenségeit, sőt össze-vissza voltát. Jegyzetben egészítse ki a hiányokat, javítsa helyre az értelmetlenségeket, oldja fel a rövidítéseket és dátumokat. Tisztázza az irat vagy levél létrejöttének külső és belső körülményeit. Derítsen fényt az író személyére és az általa felhasznált forrásművekre. A szövegek közlésére koronként és nyelvenként pontos útmutatást kell kidolgozni, magyar nyelvű iratoknál 1550-ig a betűhív közlés alapján." Azt mondhatjuk, mai napig aktuális kérdések mindezek, amiket 1 885-ben fölvetettek. A javaslatokat a kongresszus elfogadta; ettől kezdve a társulati kiadványok az itt lerögzített forráskiadási elvek alapján készültek. (Az Akadémia azonban soha nem fogadta el ezt a forráskiadván y-szabályzatot, de mást sem.) A szabályzat alapján megjelenő forráskiadványok mintaszerűnek